Sport
Piros Zsombor a döntőig bírta az idegörlő tornát

A világranglistán 163. magyar játékos az esős időjárás miatti programcsúszás következtében csak vasárnap fejezte be elődöntőjét a dán Elmer Moeller ellen, és alig egy órával később már a fináléban kellett pályára lépnie.
A háló túloldalán az első kiemelt brit Jan Choinski (122.) állt, akit eddigi egyetlen találkozójukon, tavaly áprilisban megvert a spanyolországi Menorcán. A lengyel származású, Németországban született és az Egyesült Arab Emírségekben élő rivális 2019 óta versenyez brit színekben, és – a budapesti teniszezőhöz hasonlóan – még sosem járt a top 100-ban.
Második összecsapásuk első szettjében a magyar nem jutott el fogadóelőnyig, Choinski pedig nem tudott élni az egyetlen bréklabdájával, így jutottak el a rövidítésig, amelynek végén egy hajszálnyival az ellenfél volt jobb.
A folytatásban a brit 5:4-nél mérkőzéslabdát szalasztott el fogadóként, majd jöhetett az újabb tie-break, amelyben 4-2 után a magyar már nem nyert pontot. A mérkőzés két órát tartott.
Piros – aki egy hónapja a kilencedik challenger-trófeáját gyűjtötte be Madridban – 8760 dollárral (2,7 millió forint) vigasztalódhatott.
Eredmény, döntő: Jan Choinski (brit, 1.)–Piros Zsombor (5.) 7:6, (7-5), 7:6 (7-2)
