Sport

A női kenu páros arany-, a férfi kajak négyes ezüstérmes Brandenburgban

A többi döntőt szombaton és vasárnap rendezik

A Kiss Ágnes, Nagy Bianka kenu kettes arany-, a Nádas Bence, Fodor Bence, Kurucz Levente, Tótka Sándor összeállítású kajak négyes pedig ezüstérmet szerzett 500 méteren az olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világkupa-sorozat brandenburgi állomásán.

A női kenu páros arany-, a férfi kajak négyes ezüstérmes Brandenburgban
Kiss Ágnes és Nagy Bianka
Fotó: AFP/Olivier Morin

A pénteki hat fináléból háromban voltak érdekeltek a magyarok.

A 2024-es párizsi játékokon negyedik Kiss Ágnes, Nagy Bianka duó egy hete bronzérmet szerzett a szegedi vk-n, s ezúttal is magabiztosan került a döntőbe. Jól kezdett a szegedi páros, féltávnál a spanyolok mögött másodikként haladt, majd a végén a kínaiakkal vívott végletekig kiélezett csatát. A célba szinte egyszerre érkezett a két hajó, de az óra szerint a magyarok 11 századmásodperccel gyorsabbak voltak, így újabb érmet, ezúttal aranyat ünnepelhettek.

A Nádas Bence vezette férfi kajakos egység egy hete győzni tudott a Maty-éren, s ezúttal is remekül kezdett. A 250 méteres ellenőrző pontnál elsőként haladt át, de szorosan ott volt mellettük az ausztrálok és a házigazda németek olimpiai bajnok csapata is. A célba ez a három kvartett érkezett be elsőként úgy, hogy a németek 15 századdal megelőzték a magyarokat és 27-tel az ausztrálokat.

A nők hasonló számában a Szegeden negyedikként záró Kiskó Réka, Szegedi Angelina, Decsi Dorina és Mészáros Anna alkotta U23-as egység most is bejutott a fináléba és ott rendkívül bátran versenyezve megismételte egy héttel ezelőtti teljesítményét. Az élen kínai, spanyol, német sorrend alakult ki. A másik magyar négyes - amely ezúttal Csikós Zsóka, Ujfalvi Laura, Kőhalmi Emese, Gazsó Alida Dóra összeállításban szállt vízre - a B döntőben fejezte be a szereplését, s ott is utolsó lett, azaz a 18. helyen végzett.

A további B döntős magyar egységek közül az egyformán kenus Hodován Dávid nyert C-1 200 méteren, így tizedikként zárt, míg Adolf Balázs hatodikként célba érkezve a 15. lett.

A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint az időjárás nem túl kedvező a németországi regattán, a csütörtöki nyitónapon szél és eső is nehezítette a versenyzők dolgát, s ugyan péntekre ez csendesedett, illetve elállt, a hőmérséklet még mindig csak tíz fok körül mozgott.

A többi döntőt szombaton és vasárnap rendezik.

Kapcsolódó írásaink