Sport

Szoboszlai Dominik a jövőjéről beszélt

Bizonytalan a magyar válogatott csapatkapitányának a helyzete Liverpoolban

Szoboszlai Dominik, a Liverpool középpályása friss információkat közölt az esetleges szerződéshosszabbításáról az Everton elleni 2-1-es győzelem után.

Szoboszlai Dominik a jövőjéről beszélt
Szoboszlai Dominik szerint a Bajnokok Ligájában elődöntőbe jutnak a Livepoollal
Fotó: AFP/NurPhoto/Ibrahim Ezzat

Azt még a a szakértők sem vitatják, hogy az idény során halványan teljesítő Liverpool egyik legjobbja Szoboszlai Dominik. A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitányát már több sztárklubbal is szóba hozták, ám a Liverpool okvetlenül szeretné megtartani, és minél előbb biztosítani, hogy szerződése 2028 után is a klubhoz kösse.

Szoboszlai Dominik jelezte, hogy hosszú távon a Liverpoolnál tervezi jövőjét, de elismerte, hogy a színfalak mögött nem történt előrelépés a szerződéses tárgyalásokon.

„Ahogy (néhány héttel ezelőtt) mondtam, nem történt igazi előrelépés” – mondta Szoboszlai. „Tehát nem tudok semmi újat mondani a szerződéses helyzetemmel kapcsolatban. Az idényből még sok meccs van hátra, és jelenleg erre koncentrálok.”

A magyar válogatott csapatkapitánya döntő szerepet játszott vasárnap az Everton elleni városi rangadó megnyerésekor, hiszen a 100. percben ő adta azt a gólpasszt, amelyből Virgil van Dijk fejelte a győztes gólt. A mérkőzésen Mohamed Szalah szerzett vezetést a „vörösöknek”, amit Beto egyenlített ki, mielőtt a drámai hajrá döntött.

Kapcsolódó írásaink