Sport
Slot áradozott Kerkez Milosról
A magyar válogatott labdarúgó a Newcastle ellen gólpasszt jegyzett a hétvégén

A Liverpool vasárnap a Manchester City ellen játszik Premier League-rangadót. Arne Slot együttesének ritka hét a mostani, amikor hétköznap nincs mérkőzés, így a játékosok a Newcastle United elleni 4-1-es szombati győzelem után több szabadnapot is kaptak – Szoboszlai Dominik például Székesfehérváron töltötte a hét elejét. Mindezt Pep Guardiola és a City már nem mondhatja el magáról, ugyanis a manchesteriek szerdán a Ligakupa-elődöntőben voltak érdekeltek, ahol a Newcastle Unitedot 3-1-re legyőzve jutottak a döntőbe, ahol az Arsenal lesz majd az ellenfelük.
Arne Slot a sérültekről jó hírt nem tudott közölni
A holland edzőt Jérémy Jacquet-ről kérdezték először, akit a Liverpool a januári átigazolási ablak utolsó napjaiban szerzett meg. A francia Rennes húszéves védője csaknem hetvenmillió euróért csatlakozik majd a Vörösökhöz a nyáron. „Nagyon örülünk neki, mert nagyon tehetséges. Nem mi voltunk az egyetlenek, akik érdeklődtek iránta, ezért nagy elismerés illeti a vezetőket, akik szerződtették a játékosokat. Ez egy újabb példa arra a modellre, amelyet ebben a klubban alkalmazunk: fiatal, tehetséges, pályafutása elején járó és fejlődőképes játékosokat keresünk, akik hosszú távon tudják a csapatot erősíteni”.
Slot ezután a jobbhátvédekről beszélt, akik továbbra sem bevethetők.
Frimpong ezen a héten biztosan nem edz, Joe Gomez talán szombaton már edzhet a csapattal, s akkor csereként bevethető lehet vasárnap
– mondta Slot, ebből kiindulva pedig adja magát, hogy ismét Szoboszlai legyen a jobbhátvéd. Szintén friss hír, hogy az északír jobb-bekk, Conor Bradley aki még január elején, az Arsenal ellen szenvedett súlyos térdsérülést – 2026-ban már nem valószínű, hogy pályára fog lépni.
Wirtz és Kerkez fejlődése a téma Angliában is
Természetesen az elmúlt 11 meccsen hat gólt és három gólpasszt jegyző Florian Wirtzet is dicsérte Slot, a fejlődése mögött első sorban a magára szedett több kiló izom segített. Mindezt pedig a holland is megerősítette. „Azt látja mindenki, hogy a pályán és a konditeremben nyújtott hihetetlen munkája beérett, teljesen megérdemli az elismerést. A labdás képességei kapcsán sosem voltak kérdőjeleink, most viszont már a társaival remek a kapcsolata, és ez a pályán is látszik. Labda nélküli játéka is kiemelkedő már, és ez a PL-ben nagyon fontos”.
A Liverpool edzőjét ezután Kerkez Milosról kérdezték, aki a Newcastle ellen gólpasszt jegyzett a hétvégén. Slot dicsérte őt, de szerinte arra még nem áll készen, hogy egyszerre elbírja a Premier League és a BL terhelését.
Ez történik, ha egyre több időt játszol a társakkal, illetve egy-egy rosszabb pillanata ellenére is bízol benne. Mindig is tudtuk, hogy milyen potenciál van benne. Robertson sokat segít Kerkeznek is, illetve én is nagyon örülök, hogy itt van, mert a Bajnokok Ligája és a Premier League egyszerre hatalmas terhelés lenne Kerkeznek.
Liverpool–Manchester City: Szoboszlaiék jó előjelekkel várják a rangadót
A Liverpool edzője elismerően beszélt a Cityről, illetve a saját csapatával kritikus volt, amikor a legutóbbi egymás elleni mérkőzésről beszélt. Slot szerint a City akkor – főleg az első félidőben – lefocizta a Liverpoolt, a vége 3-0-s hazai győzelem lett. Ezután Slot hozzátette, a City erejéről sokat elmond, hogy a Ligakupán a második sorukkal győzték le nagyon simán a Newcastle-t.
A bajnokságban hatodik Liverpool az elmúlt négy idényben nem kapott ki a Citytől hazai pályán a bajnokságban, s ezen sorozatot vasárnap is szinte kötelező a címvédőnek folytatni, különben ponthátrányba kerül a Chelsea-vel és a Manchester Uniteddal szemben a Bajnokok Ligája-indulást jelentő pozíciókért – írta meg a Magyar Nemzet.
