Sport
Somodi Maja kilencedik 1000 méteren
Küzdelmes elődöntő után a B döntőben versenyzett

Az elődöntőben eleinte a második helyen korcsolyázott Valentina Ascic mögött, akivel már a negyeddöntőben is meggyűlt a baja. Ezúttal sem volt ez másképpen, mert miután a holland Selma Poutsma élre tört, a magyarok kétszeres junior világbajnoka hiába próbálta többször is megelőzni horvát ellenfelét, sosem sikerült, eközben hátulról is támadták, és amikor ütközött az olasz Chiara Bettivel, kisodródott, így csak az ötödik helyre tudott visszasorolni. Ascic esése miatt Somodi végül negyedik lett a futamban, de ez nem változtatott azon, hogy a B döntőben küzdhetett tovább a 6-10. helyért.
A kisdöntőben Ascic nem állt rajthoz, Somodi pedig a táv elején éllovasként korcsolyázott, de aztán egyesével elmentek mellette az ellenfelei, így összesítésben kilencedik helyen végzett. A fináléban kettős holland sikert ünnepelhetett a telt házas közönség a Velzeboer nővéreknek köszönhetően: győzött az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Xandra a húga, a felnőtt világversenyen első egyéni érmét begyűjtő Michelle előtt. A szám másik magyar indulója, a negyeddöntőben kiesett Végi Diána Laura 14. lett.
A férfiak 500 méteres negyeddöntőjében egyedül Tiborcz Dániel volt érdekelt, aki a délelőtti vigaszágról két futamgyőzelemmel küzdötte vissza magát a mezőnybe a sikertelen pénteki selejtezőt követően. Az FTC sportolójának még úgy is rendkívül nehéz dolga volt, hogy korábbi esése miatt az olasz Lorenzo Previtali nem állt rajthoz, mert így is a legkedvezőtlenebb, négyes pozícióból rajtolt. Ennek ellenére bátran versenyzett, megelőzte a francia Quentin Fercoq-ot, aki azonban fél körrel később visszavette a harmadik helyet, sőt megpróbált még előrébb törni. A manőverbe azonban hiba csúszott, mert a belga Aleyandro Rivero Maerschalckkal együtt elestek, így Tiborcz ölébe hullott az elődöntőt érő második hely.
Szombaton a férfiaknál még az 500, míg a nőknél a váltó küzdelmeit rendezik meg. Vasárnap a férfiak 1000 méteren, a nők a legrövidebb és a leghosszabb egyéni távon versenyeznek, a kontinensviadal aztán a férfi és a vegyes váltók éremfutamaival zárul. A magyarok 2006 óta valamennyi Eb-n nyertek legalább egy érmet.
Eredmények:
női 1000 m: 1.
Xandra Velzeboer (Hollandia) 1:29.394
2. Michelle Velzeboer (Hollandia) 1:29.471
3. Elisa Confortola (Olaszország) 1:29.499
...9. Somodi Maja
...14. Végi Diána Laura
