Sport
Valódi mozgás a képernyők helyett
Útjára indult a Sportoló nemzet tanév

Ma már a kisiskolás korosztály életében is egyre nagyobb teret nyernek az elektronikus eszközök. A Sportoló nemzet tanév programjai azért küzdenek, hogy a gyerekek ennek ellenére ne a virtuális térben éljék életüket, inkább legyenek részesei hús-vér közösségeknek, ismerkedjenek, küzdjenek egymásért, és közben „izzadjanak együtt”. Eközben pedig tanulják meg, mit jelent nyerni és veszíteni, mindkettőt lelkileg feldolgozni, majd mindezt építsék be mindennapi életükbe – közölte Schmidt Ádám.
A 2025-2026-os köznevelési tanév a Belügyminisztérium és a Klebelsberg Központ támogatásával a Sportoló nemzet tanév elnevezést kapta. A programok elsődleges célja, hogy a fiatalok minél aktívabb életet éljenek és sportoljanak – tette hozzá.
A kezdeményezéssel bejárták az országot, így a program híre a promóciós felületek látogatóival együtt egymillió emberhez jutott el. Szeretnék tovább növelni a program ismertségét, kiemelten a fiatalok körében. Fontos, hogy minél több fiatal kapjon kedvet a rendszeres testmozgáshoz a kezdeményezésnek és az abban résztvevő sikeres magyar sportolóknak köszönhetően – közölte Schmidt Ádám.
Az általános iskolák alsó tagozatosai a legfőbb célcsoport, mert ez a leginkább formálható korosztály. Bennük még könnyebben kialakítható a sportok iránti, akár életre szóló kötődés, amelyhez a helyszínt és a körülményeket a programba bevont helyi sportegyesületek hivatottak biztosítani – mondta az államtitkár.
