Sport

Edzőváltás Győrben

Az elmúlt időszak sikertelenségei okozták a váltást

Gálos László váltja Fűzy-Antolovics Adélt a női kosárlabda NB I-ben szereplő UNI Győr kispadján.

Edzőváltás Győrben
Képünk illusztráció
Fotó: AFP/Joe Klamar

Keddi tájékoztatása szerint a klubvezetés azután hozta meg a döntést, hogy a csapat vasárnap 83-81-re kikapott a sereghajtó Szigetszentmiklóstól, amely 13 vereség után az első sikerét aratta a szezonban.

„Az elmúlt időszak sikertelenségei és a játék képe miatt a vezetőség átbeszélte a lehetőségeket, és az a döntés született, hogy a vezetőedzői poszton változtatunk. Mindenképpen a győri kosaras családon belül szerettük volna megoldani ezt a helyzetet, ezért felkértük Gálos Lászlót, az akadémia szakmai vezetőjét, aki korábban dolgozott felnőtt csapatokkal, ismeri a játékosokat, a klubot, hogy a szezon hátralévő részében vegye át az első csapat szakmai munkájának irányítását, amit ő elfogadott. Fűzy-Antolovics Adélnak köszönjük eddigi munkáját és további sok sikert kívánunk neki” – közölte az egyesület, hozzátéve, a következő mérkőzésre, amely szombaton a TFSE otthonában esedékes, már Gálos László készíti fel az együttest.

A Győr három győzelemmel és 12 vereséggel a tizedik helyen áll az NB I tabelláján.

Kapcsolódó írásaink