Nem szeretném untatni a csúcstechnológia ezen specializált ága iránt nem érdeklődőket, ezért szigorúan lényegre szorítkozva szeretnék beszámolni néhány olyan döntésről, amelyek finoman szólva is meglepőek.
Az egyik a közvetítésekben is sokat szereplő Patriot légvédelmi rakéták PAC 3 típusának ACE alváltozatáról szól. Ez a teljes nevén – angolul, és magyarul egyaránt nehezen értelmezhető – Adapted Capability Effector, adaptált képességű „eszköz”, az olcsóbb és könnyebben gyártható változata a cég csúcstermékének. Az ára 4 millió dollár helyett „csak” 2 millió. A másik vonatkozó hír, szintén ugyanebből a kategóriából származik, szintén a Patriotról szól. Az utolsó még rendszerben tartott korábbi, Patriot PAC 2 GEM-T változatból is nagyobb mennyiséget rendeltek az amerikai fegyveres erők, hivatalosan szövetséges államoknak való átadásra. Szállítási határidő ismeretlen.
A fenti két hír azt a tendenciát támasztja alá egyértelműen, amelyről körülbelül két éve lehet rendszeresen lehet hallani. Ez pedig nem más, mint az amerikai légvédelmi rakétakészletek kimerülése. Sokszor emlegetett párhuzamom és példám, hogy a modern nyugati katonai eszközök olyanok, mint a kézzel összerakott, kifinomult szuper sportkocsik, legyen szó egy Bugattiról, Lamborghiniről vagy Ferrariról. Velük szemben sok esetben a kihívók szándékosan minimalista stílusban összerakott, egyszer bevethető eszközei állnak. Talán nem túlzás a már letűnt idők trabantjaihoz hasonlítani őket. A kettő közötti ég és föld méretű különbség egy versenypályán nyilvánvalóan az előbbiek javára dőlne el. Felfoghatatlan mértékben. Azonban a háború nem egy szabályozott verseny, egy több szempontból védett pályán történő erőkifejtés.
Amikor a befektetett erőforrások hasznosulását nézzük, akkor a 20 ezer dolláros drón, vagy egy 100 ezer dolláros cirkálórakéta lelövésére kifejezetten rossz megoldás a „csak” egymillió dolláros rakéta. Még a világ leggazdagabb állama számára is az, a többiekről meg végképp nem beszélve. Nem véletlen, hogy több – elfogultsággal nehezen vádolható amerikai – haditechnikai oldal is a T-72-est választotta a XXI. század első évtizedeiben használt legjobb harckocsijának. Pedig a szovjet harckocsi, a tankok hármas szempontrendszerét nézve (tűzerő, védettség, mozgékonyság) nem teljesített jól. Nem azért nyert, mert vastagabb a páncélja, mint egy brit Challenger 2-nek. Nem azért nyert, mert mozgékonyabb, mint egy német Leopard 2. Nem azért nyert, mert nagyobb a tűzereje, mint egy amerikai Abramsnek. Hanem azért, mert alig marad el tőlük a fenti területeken, viszont töredék annyiba kerül. Gyorsabban és könnyebben gyártható. Mert tetszik, nem tetszik, a modern háborúkban is fogyóeszköz a katonai felszerelés.
Egy modern háború az ipari termelési kapacitáson, és nem a kifinomult luxus termékeken áll vagy bukik. A fenti két hír alapján ezt úgy tűnik a nyugati döntéshozók is felismerték. Kellett is hozzá vagy öt év háború, illetve egy második komoly konfliktus kitörése. A jelek szerint megindult az olcsó, de hatékony fegyverek utáni keresgélés. Ugyan az egyszerűbb Patriotok egy-kétmillió dolláros árát még mindig nem lehet olcsónak nevezni, de az irányt és ezáltal a nyugati politikai vezetés előtt álló nehézségeket jól jelzi.
Szintén beindult az iráni Sahed-136 egyértelmű hatására kifejlesztett amerikai Lucas drónok amerikai gyártása. Tömegtermelésük, illetve az ellenfél hasonló eszközeinek elhárításához szükséges, olcsó és egyszerű légvédelmi rakéták megtervezése és legyártása még mindig várat magára. Ha nem azokról a súlyos bizonytalansági tényezőkről lenne szó, amelyek egy esetleges nyugati összeomlásnál bekövetkeznek, akár kárörvendve lehetne nézni a jellemzően amerikai katonai ipari komplexum vergődését. Azonban a már az 1950-es évek végén, Eisenhower elnök által is kritizált jelenség napjainkra túlzás nélkül a nyugat katonai biztonságát, ezáltal a mindennapi életünket alapvető módon fenyegető veszéllyé vált.
Ugyan a gyorsan összeszedett különböző startupok gyors és hatékony megoldásokat ígérnek az azonosított problémák kiküszöbölésére. De biztosak lehetünk abban is, hogy gyorsan megjelennek a spekulatív tőke cápái, és az éppen szárnyra kapó vállalatokat felvásárolva beillesztik abba a rendszerbe, amelyik éppen a szemünk láttára válik előnyből teherré. Ezzel egyúttal meg is szüntetve a versenyelőnyt, a kis, innovatív, gyorsan döntő vállalatok a gigász fegyvercégekbe belesimulva legfőbb előnyüket vesztik el.
A világtörténelem során több esetben fordult elő, hogy a korábbi sikereket eredményező katonai megoldás később a változás, és ezáltal a túlélés akadályává vált. Elég csak a népvándorlások lovasai ellen tehetetlen római légiókra gondolni. Van arra esély, sőt egyre inkább úgy tűnik, hogy ez a helyzet a nyugati hadiiparral is. A korábbi küzdelmeket a nyugat számára stabil és megbízható fölénnyel megnyerő iparág napjainkra egy elnehezült lassú mamuttá vált, amely a könnyű profit több évtizedes hatásának köszönhetően szinte képtelen gyorsan reagálni.
Kitűnő példa erre az a hír, amely szerint a tüzérségi lőszergyártáshoz elengedhetetlenül szükséges úgynevezett pamut linter egyre inkább hiányzik nyugaton. Ez a jelenség már három évvel ezelőtt látható volt. Egy jelentős méretű nyugati hadiipari cég vezetőjével folytatott beszélgetésem során 2023-ban rákérdezve azt a választ kaptam, hogy ez egy tőzsdei termék, bármikor pótolható. Most már a Wall Street Journal is arról beszél, hogy ha Kína nem ad ezekből az amúgy textilipari melléktermékekből (sem) akkor a tüzérségi lőszer utánpótlás is veszélybe kerül. Természetesen van termék, amely képes lenne kiváltani a gyapotszálakat, azonban a tiszta cellulóz engedélyeztetése és gyártása a lőszergyártásban további idő- és pénzbefektetést jelentene. Erre ezek a magánkézben lévő vállalatok valahogy mégsem hajlandóak.
Joggal merül fel a kérdés, hogy ezen cégek tulajdonosai vagy nem látják az irányt, amely felé haladunk, vagy úgy gondolják, hogy tovább srófolhatják felfelé ezen elkerülhetetlen lépések árát. A kormányzatok pedig jobb híján fizetnek. Visszatérve a korábbi gondolatomhoz, ha ez a helyzet, akkor a korábbi nyugati sikereket garantáló hadiipar immár bizonyítottan nem támogatja, hanem akadályozza a nyugati államok katonai biztonságát. Benne a mienket is.
Ha a fenti folyamatokban nem áll be drasztikus változás hamarosan, az még a történelemben is ritkán látható módon fog hozzájárulni a nyugat bukásához. Arra ugyanis nem sok példa van, hogy egy civilizáció védelmére szánt megoldás, végül annak bukását hozza el.
