Az orosz–ukrán háború lezárását célzó béketárgyalások egyik legnehezebb kérdése továbbra is az, hogy mi történjen az Oroszország által megszállt ukrán területekkel. A 2026. november 10–11-én Abu-Dzabiban tartott amerikai közvetítésű egyeztetéseken ismét előkerült a területi rendezés, de érdemi áttörést nem sikerült elérni.
Moszkva továbbra is olyan területeket követel, amelyek egy részét az orosz hadseregnek több mint négy és fél évnyi háború után sem sikerült elfoglalnia. Ukrajna viszont nem hajlandó önként átadni azokat a városokat és régiókat, amelyeket katonái jelenleg is ellenőriznek.
Oroszország öt ukrán területhez ragaszkodik különösen erősen: a Krím félszigethez, valamint Donyeck, Luhanszk, Zaporizzsja és Herszon megyéhez. Moszkva a Krímet 2014-ben, a másik négy régiót pedig 2022 szeptemberében nyilvánította egyoldalúan Oroszország részének. Ezeket az annexiókat Ukrajna és a nemzetközi közösség túlnyomó többsége nem ismeri el. A Kreml azonban azt követeli, hogy Kijev ne csupán az orosz ellenőrzés alatt álló területekről mondjon le, hanem azokról is, amelyeket Oroszország soha nem tudott elfoglalni.
A legfontosabb vitatott terület jelenleg Donyeck megye, amely Luhanszkkal együtt alkotja a Donbaszt. Ez a térség történelmileg Ukrajna egyik legjelentősebb ipari központja, ahol szénbányák, kohászati üzemek, nehézipari létesítmények és fontos vasúti összeköttetések találhatók. Bár a háború jelentős károkat okozott az infrastruktúrában, a régió továbbra is gazdasági és katonai szempontból egyaránt fontos.
Donyeck különösen azért kulcskérdés, mert Ukrajna még mindig ellenőrzi a megye egy részét, köztük fontos védelmi állásokat és településeket. Az amerikai Institute for the Study of War november 11-i értékelése szerint a megye mintegy 20 százaléka továbbra is ukrán kézen van. Oroszország azonban az egész terület átadását követeli. Kijev számára ez nem egyszerűen földveszteséget jelentene: olyan megerősített védelmi vonalakat kellene feladnia, amelyek akadályozzák az orosz hadsereg további nyugati előrenyomulását.
Luhanszk megye helyzete valamivel eltérő. A térség szinte teljes egészében orosz ellenőrzés alatt áll, az ukrán erők csak kisebb területeket tartanak. Moszkva számára Luhanszk elsősorban azért fontos, mert a teljes Donbasz megszerzését régóta egyik központi háborús céljaként kezeli. A régió az orosz határ mellett fekszik, ezért katonai utánpótlási és közlekedési szempontból is jelentős.
A Krím félszigetnek még ennél is nagyobb stratégiai jelentősége van. Oroszország 2014-ben foglalta el és annektálta a félszigetet, amelynek legfontosabb katonai értéke Szevasztopol kikötője. Ez az orosz Fekete-tengeri Flotta hagyományos támaszpontja, amely lehetőséget biztosít a Fekete-tenger térségének ellenőrzésére és katonai műveletek végrehajtására. Bár az ukrán támadások miatt az orosz flotta egyes egységeit más kikötőkbe helyezték át, a Krím földrajzi elhelyezkedése továbbra is kiemelkedő jelentőségű.
A félsziget ráadásul az orosz belpolitikában is szimbolikus szerepet tölt be. Vlagyimir Putyin a 2014-es annexiót történelmi eredményként mutatta be, ezért a Krímről való lemondás nemcsak katonai és gazdasági, hanem súlyos belpolitikai következményekkel is járhatna számára. Ukrajna ugyanakkor továbbra is saját, nemzetközileg elismert területének tekinti a félszigetet.
Zaporizzsja megye jelentőségét elsősorban földrajzi elhelyezkedése, közlekedési útvonalai és energetikai infrastruktúrája adja. Itt található Európa egyik legnagyobb atomerőműve, a zaporizzsjai nukleáris létesítmény, amely 2022 óta orosz ellenőrzés alatt áll. Az erőmű körüli helyzet nemcsak a két háborúzó fél, hanem egész Európa számára biztonsági kérdés. A régió azért is fontos Moszkvának, mert része annak a szárazföldi összeköttetésnek, amely az orosz területeket a megszállt dél-ukrajnai térségeken keresztül a Krím félszigettel kapcsolja össze.
Herszon megye szintén kulcsfontosságú, elsősorban a Dnyeper folyó, a Fekete-tenger közelsége és a Krím vízellátásához kapcsolódó infrastruktúra miatt. A térség ellenőrzése lehetőséget biztosít a folyami átkelők, a közlekedési útvonalak és a déli katonai műveletek befolyásolására. Oroszország 2022-ben elfoglalta Herszon városát, de később kénytelen volt visszavonulni a Dnyeper nyugati partjáról. A város azóta ukrán ellenőrzés alatt áll, Moszkva mégis az egész megyére igényt tart.
A novemberi tárgyalások egyik legfontosabb kérdése éppen az, hogy lehet-e kompromisszumot találni a jelenlegi frontvonalak és az orosz területi követelések között. Az amerikai közvetítők korábban bizonyos rugalmasságról beszéltek, de a konkrét elképzeléseket nem hozták nyilvánosságra. Oroszország november 11-én ismét elutasította a területcserék lehetőségét. Vlagyimir Megyinszkij, az orosz tárgyalódelegáció vezetője kijelentette, hogy Moszkva nem lát lehetőséget ilyen megállapodásra.
A Kreml követelései ráadásul nem feltétlenül korlátozódnak az öt annektált területre. Az orosz vezetés biztonsági övezetek kialakításáról is beszél az ukrán határ mentén, ami Harkiv és Szumi megye egyes részeit is érintheti. Moszkva ezeket az elképzeléseket az orosz határ biztonságával indokolja, az ISW elemzői azonban arra figyelmeztetnek, hogy a követelések további ukrán területek ellenőrzésére irányulhatnak.
Ukrajna számára a legnagyobb veszély az, hogy egy területi engedmény nem feltétlenül garantálná a tartós békét. Ha Kijev feladná a jelenleg ellenőrzése alatt álló, megerősített védelmi vonalakat, azzal katonailag kedvezőbb helyzetbe hozhatná Oroszországot egy esetleges későbbi támadás során. Zelenszkij ezért ragaszkodik ahhoz, hogy bármilyen megállapodást hiteles nemzetközi biztonsági garanciák kísérjenek.
A területi kérdés szorosan összekapcsolódik Ukrajna NATO-tagságával, hadseregének jövőjével és Európa biztonsági rendszerével is. Moszkva azt követeli, hogy Ukrajna mondjon le a NATO-csatlakozásról, és fogadjon el katonai korlátozásokat. Kijev viszont olyan garanciákat szeretne, amelyek megakadályozhatják, hogy Oroszország egy későbbi időpontban ismét megtámadja az országot.
A november 11-én lezárult abu-dzabi tárgyalásokon a felek egy jelentős hadifogolycsere elvi kereteiről megállapodtak, de a területi kérdésekben nem történt áttörés. Az amerikai közvetítők szerint a kölcsönös bizalmatlanság továbbra is az egyik legnagyobb akadály.
Oroszország tehát nem pusztán néhány ukrán várost vagy ipari térséget akar megszerezni. A Donbasz birtoklása gazdasági, katonai és politikai jelentőséggel bír, a Krím a fekete-tengeri jelenlét miatt kulcsfontosságú, Zaporizzsja és Herszon pedig a déli szárazföldi összeköttetés és a stratégiai infrastruktúra ellenőrzésében játszik szerepet.
A béketárgyalások egyik alapvető ellentmondása, hogy Moszkva olyan területek átadását is követeli, amelyeket katonailag nem tudott elfoglalni, miközben Ukrajna éppen ezek megtartását tekinti jövőbeli biztonsága egyik feltételének. Amíg ebben a kérdésben nem közelednek az álláspontok, addig a háború lezárásáról szóló megállapodás egyik legfontosabb akadálya továbbra is fennmarad.
