Az orosz hadsereg elfoglalta a donyecki Piszkunyivka települését – közölte csütörtökön a moszkvai védelmi tárca.
A tárca tájékoztatása szerint a „különleges katonai művelet” térségében az utóbbi egy napban összesen több mint 1465 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan.
A tárca a megsemmisített katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolt fel katonai célokra használt energetikai és közlekedési infrastrukturális létesítményeket, valamint drónok raktározásának, összeszerelésének és indításának helyszíneit, 11 irányított légibombát, továbbá 631 repülőgép típusú és 1 tengeri drónt.
Az orosz sajtó beszámolt arról is, hogy ukrán dróncsapás ért egy Minszkből a fekete-tengeri Anapa üdülővárosba tartó fehérorosz turistabuszt megsebesítve két embert. Egy ukrán tisztségviselő tagadta a Kransznij Kameny határátkelőnél történt eset kapcsán, hogy azért Kijev lenne a felelős.
Rogyion Mirosnyik, az orosz külügyminisztérium különleges megbízatású nagykövete provokációnak nevezte az esetet és közölte, hogy a kijevi vezetés így akarja belerángatni Fehéroroszországot a konfliktusba.
A védelmi tárca csütörtöki hadijelentésében kitért a donyecki régióban ostromlott Kosztyantinyivkában és Limanban kialakult harci helyzetre is. Limanban a tájékoztatás szerint végéhez közeledik a városban maradt ukrán erők felszámolása, az orosz csapatok megkezdték a város megtisztítását és aknamentesítését. Kosztyantinyivkában pedig „a Dél harccsoport rohamegységei befejezik a város megtisztítását az ukrán fegyveres erők szétszórt alakulataitól” – tette hozzá a minisztérium.
A moszkvai védelmi tárca egyben közzétette az éjszakai kiterjedt támadásokban megsemmisült ukrajnai célpontokat is.
„Az Oroszországi Föderáció fegyveres erői – válaszul a kijevi rezsim által Oroszország területén a polgári infrastruktúra ellen elkövetett terrortámadásokra – nagyszabású csapást mértek nagy hatótávolságú, nagy pontosságú légi, szárazföldi és tengeri fegyverekkel, valamint támadó drónokkal” – olvasható az állásfoglalásban. „Ennek eredményeként megsemmisültek Kijev városában és Kijev megyében található hadiipari vállalkozások, valamint üzemanyag- és energiaipari létesítmények, és a Dnyipropetrovszki, Poltava, Cserkaszi, Csernyihiv és Kijev megyében található katonai repülőterek infrastruktúrája.
Az orosz fegyveres erők Kijev elleni támadásának eredményeként megsemmisült a Radioniksz nevű rádióelektronikai vállalat, amely a Flamingo irányítórendszereket gyártja. A vállalat termékei közvetlenül befolyásolják az ukrán légierő harci képességeit és azt, hogy mennyire képesek szembeszállni a légvédelmi rendszerekkel – jegyezték meg a védelmi minisztériumban.
Az orosz fegyveres erők Kijevben megsemmisítették az Atlon Avia nevű rádióelektronikai összeszerelő üzemet, amely az ukrán fegyveres erőknek Ljutij típusú drónokat szállít. Az ukrán fővárosban megsemmisült az Antonov állami vállalat repülőgépipari összeszerelő üzeme és a Kijevi Rádiógyár. Az utóbbi által gyártott, légvédelmi rakétarendszerekhez és elektronikus hadviseléshez szánt integrált áramkörök közvetlenül befolyásolják az ukrán fegyveres erők fegyverzetében lévő rendszerek harci képességeit a tárca tájékoztatása szerint.
Az orosz haderő megsemmisítette a PV Group Ukrajina vállalat Kijev-25 nevű ipari üzemét, amely a Lima elektronikus hadviselési komplexum gyártását és tárolását végzi. Megsemmisítették továbbá az MLP-Csajka szállítási és logisztikai központot, amelyet a külföldről érkező drónok tárolására használtak. Az orosz fegyveres erők támadása során megsemmisült a Kijev-3 nevű üzemanyag- és kenőanyag-raktár, amely az ukrán fegyveres erők légvédelmi feladatokat ellátó egységeinek biztosította az üzemanyag-ellátást. Az orosz katonák Kijevben és Kijev megyében megsemmisítették azokat a gázelosztó állomásokat, amelyek az ukrán védelmi ipari komplexum vállalkozásainak működését biztosították.







