Oroszország-Ukrajna
A háború mindent felemészt
Ukrajnában már a túlélésért fizetnek az emberek

Az ukrán társadalom jelentős része a túlélésért küzd: az átlagemberek pénze az alapvető szükségletek mellett sokszor arra megy el, hogy lefizessék a toborzótiszteket, hogy ne hurcolják el őket. Ezzel éles ellentétben áll annak a politikai és gazdasági elitnek a helyzete, amely a háború árnyékában is zavartalanul dőzsöl. A Nyugat közben újabb és újabb ígéreteket tesz, amelyek az egyszerű emberek számára egyre kevesebbet jelentenek. Siklósi Péter, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója a Magyar Nemzetnek arról beszélt, milyen állapotban van ma az ukrán társadalom a háború és a megélhetési válság szorításában. Az interjúban kitért arra is, hogy mennyire általános jelenség Ukrajnában, hogy az emberek kenőpénzzel próbálják elkerülni a sorozást.
Siklósi Péter rámutatott, hogy Ukrajna helyzete eléggé kilátástalan, és ennek megfelelően az ukrán emberek helyzete is az. Az oroszok a frontvonalon lassan, de haladnak előre, vagyis minden nappal romlik a helyzet. Arra is felhívta a figyelmet, hogy eközben nap mint nap halnak meg az ukrán katonák, és az oroszok a hátországot is támadják. Emlékeztetett, hogy a városokban áramszünetek és fűtési gondok vannak, ezért az élet egyre rosszabb.
Hozzátette: mindezt az ukránok a saját bőrükön érzik, a megfelelő korú férfiak pedig folyamatosan ki vannak téve a sorozásnak, a frontra való elvitel veszélyének.
A szakértő szerint mindezt tovább súlyosbítja az ukrán korrupció.
Az adott korú férfiak feje fölött folyamatosan ott lóg Damoklész kardja: vagy a fronton találják magukat, vagy súlyos pénzekért kell kiváltaniuk a szabadságukat.
Kitért rá, hogy a TCK Ukrajnában rettegett fogalom: anyilvánosságra kerülő videókon is látható, hogy az utcán vadásszák a férfiakat. Hozzátette: ezeknek a karmaiból ki lehet szabadulni, ennek azonban megvannak a maga tarifái. A rendszer működésére is kitért: az érintetteket betuszkolják egy mikrobuszba, és ha ott helyben kifizetnek 2500 dollárt, akkor a szomszéd sarkon már el is engedik őket. Ugyanakkor hozzátette: arra senki nem ad garanciát, hogy három sarokkal odébb egy másik ilyen brigád nem kapja el őket.
Ezért Ukrajnában férfiak tömegei gyakorlatilag évek óta nem mozdultak ki a saját lakásukból, úgy tesznek, mintha nem is élnének. A lehető legkevesebb életjelet mutatják.
Siklósi Péter úgy fogalmazott: sokan igyekeznek elkerülni, hogy elfogják őket, ám ha mégis kimozdulnak, jó, ha van náluk 2500 dollár, mert így ki tudják magukat váltani. Hozzátette: minél tovább jutnak a sorozók, és már elszállítják az érintetteket a kiképzőközpontokba, annál nagyobb összegekért lehet csak kiváltani magukat. Felidézte azt is, hogy a frontról adott esetben már 40 ezer dollárba kerül, hogy el tudjanak szabadulni, és kicsempésszék őket az országból.
Véleménye szerint érdemes belegondolni abba is, hogy mindez milyen lelkiállapotot idéz elő a férfiakban, illetve a széles néptömegekben.
A háború ára
Rámutatott arra is, hogy a gazdaságnak mennyit árt az, hogy a munkaerő jelentős része otthon ül, és nem csinál semmit. Úgy fogalmazott: mindez hozzájárul az ukrán nép rossz mentális állapotához. Siklósi Pétert arról is kérdeztük, hogy a nyugati támogatások miként jelennek meg a hétköznapokban az ukrán társadalom számára, és mit érzékelnek ebből az egyszerű emberek. Kifejtette, hogy Európa alapvetően pénzt ad Ukrajnának. Hozzátette, hogy ez a támogatás az ukrán állam működésére is kiterjed, vagyis az állami szervek fenntartására, beleértve a nyugdíjrendszert és minden egyéb területet. Példaként említette a hadsereg fenntartását is.
Mindez egyben azt is jelenti, hogy Európa a háború folytatását pénzeli
– mutatott rá. Véleménye szerint azok, akik felületesen szemlélik a helyzetet, azt mondhatják, hogy Európa sok pénzzel segíti az ukránokat, és hogy az ukrán állam még úgy, ahogy, működik, az nagyrészt az európaiaknak köszönhető. Hangsúlyozta, hogy az ukrán állam is ezt a képet szereti fenntartani. Hozzátette ugyanakkor, hogy aki mélyebben belegondol a dologba, pontosan tudja: gyakorlatilag a háborút tartják fenn, és ezzel az egyes emberek szenvedését, hiszen adott esetben minden nap tucatnyian vagy akár százával halnak meg.
A háború minden egyes nappal történő meghosszabbítása emberéleteket követel
– figyelmeztetett. Megjegyezte, hogy az ukrán társadalomban is vannak olyanok, akik ebbe nem gondolnak bele, de nagyon sokan vannak, akik ezt pontosan értik – írta meg a Magyar Nemzet.
