Magyarországon elsősorban tehetséggondozásra, valamint az innovációs szemlélet kiterjesztésére van szükség, ezért stratégiai cél, hogy a Nemzeti Tudósképző Akadémia (NTA) ne csak fennmaradjon, hanem tovább erősödjön - mondta a Tudományos és Technológiai Minisztérium tudománypolitikai és innovációs államtitkára az NTA diplomaátadó ünnepségén vasárnap.
Horváth Péter a köszöntőjében hangsúlyozta: az NTA nem egyszerűen tehetséggondozó program, hanem egy olyan életpályamodell, amelyre egész Európa felfigyelhet. Hozzátette: kevés ország épít ki ilyen erős mentorhálózatot, és kevés gondolkodik ennyire hosszú távon.
Kacskovics Imre, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Természettudományi Karának dékánja kiemelte: az orvostudomány, a biológia és a kémia szempontjából kivételes korszakban élünk, amikor a tudományos felismerések korábban elképzelhetetlen gyorsasággal jutnak el a laboratóriumtól a betegágyig, vagy egy új molekula felfedezéséig, amit a koronavírus-járvány idején született vakcinák is bizonyítanak.
"A biológia és az orvostudomány terén a mesterséges intelligencia akkor válik igazán értékessé, ha kíváncsi, kritikus és felelős emberek használják" - mondta.
A Magyar Tudományos Akadémia épületében tartott ünnepségen a most lezárult tanévben a különböző fokozatú diplomákat szerzett 1541 középiskolás Szent-Györgyi Diák közül több mint 730-an veszik át személyesen a diplomájukat.







