Megjelent A magyar fotóművészet háromszáz alkotója című hiánypótló album, amely a magyar fotóművészet közel kétszáz éves örökségének első, igazán nagyívű, a stílusirányzatokra is kiterjedő áttekintése. A mű több mint hatszáz lenyűgöző alkotást tartalmaz. A kötet nemcsak összegzi, hanem több kérdésben új megvilágításba is helyezi a magyar fotóművészet múltját és jelenét, ezért a szakma és a szélesebb közönség számára egyaránt kiemelkedő mű. - áll az MMA MMKI közleményében.
A magyar fotó első, művészi igénnyel dolgozó alkotóitól a kortárs művészekig ívelő, a pályájukat és főbb műveiket nem kronologikusan, hanem a művelt terület (A természet tanulmányozása), alkalmazott technika (Archaikus kamera) vagy művészi magatartás (Személyes kamerahasználat) szerinti fejezetekben tárgyaló fotótörténet az esszé stílusú művészportrék mellett hatszáz fotóművészeti alkotáson és értelmező jellegű, kontextusteremtő, a fejezeteket bevezető rövid áttekintésen keresztül ad képet a magyar fotóművészet múltjáról és jelenéről.
Feltesz és megválaszol olyan kérdéseket is, mint hogy mitől válik egy fotó műalkotássá, a fényképezés a valóságleképezés vagy valóságteremtés gesztusa-e, csak azt lehet-e lefotózni, ami ott van a kamera előtt, illetve létezik-e moralitás a fotográfiában. De mi is A magyar fotóművészet háromszáz alkotója? Enciklopédia? Lexikon? Antológia? Egyik sem – de kicsit mindegyik. Mi a küldetése? Ismeretterjesztés? Kánonképzés? Kánonkorrekció? Több is, kevesebb is ezeknél.
Ami bizonyos: minden korábbinál szélesebb horizontú, attitűdformáló, évtizedes viszonylatban is releváns munka – a tudatos látás mestereinek munkája –, amelynek lapozgatásában öröm elmerülni.
A kezdetektől a napjainkig
A kiadványban olyan fotóművészek kaptak helyet, akik alkotótevékenységükkel jelentős mértékben hozzájárultak a műfaj fejlődéséhez. Ilyen az 1832-ben Kolozsvárott született Veress Ferenc, akit a magyar fotográfia egyik legjelentősebb alakjaként tartunk számon. Az 1860-as évektől foglalkoztatta a színes fényképezés lehetősége, 1882 és 1889 között szerkesztette és kiadta a Fényképészeti Lapok című havi szakfolyóiratot.
Munkásságának fontos részét képezte a fotográfia társadalmi elismertségének növelése: szorgalmazta szakmai egyesület és szakiskola létrehozását, kitartóan támogatta a szakma elméleti oktatásának bevezetését. Szintén megkerülhetetlen Rosti Pál személye, aki a 19. századi magyar útikönyv-irodalom kiemelkedő alakjaként tudományos igényességgel és gazdag képanyaggal ismertette meg az olvasókkal a távoli, egzotikus tájakat, bejárva Közép- és Dél-Amerikát.
A háború alatt haditudósítóként dolgozó Balogh Rudolfnak több mint 800 képe jelent meg a Vasárnapi Újságban, panoráma- és sztereófelvételeken örökítve meg a háború eseményeit. Az 1925-től megjelenő Pesti Napló Képes Mellékletének vezető riportereként a magyar tájakat, falusi életmódot bemutató zsánerképei a magyaros stílus védjegyévé váltak. A kortársak közül olyan jelentős alkotókról kaphat képet az olvasó, mint Deim Balázs, Hajdú D. András, Haris László, Ilyés Zalán, Máté Bence vagy Pályi Zsófia.
