Mire való a művészet?

– Az MMA Oktatási, Képzési és Tudományos Bizottságának elnökeként a közelmúltban elismerő okleveleket adott át a művészetoktatás területén kimagasló eredményeket elért szakembereknek. Az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetével (MMKI) együttműködve is törekszik a művésztanárok megszólítására: 2023-ban létrejött a Művészettel Nevelés Hálózata, és az egyre bővülő szervezet tagjainak bevonásával évente konferenciákat, kerekasztal-beszélgetéseket, workshopokat rendeznek. Milyen tapasztalatai vannak a művészettel nevelésről építészként, egyetemi tanárként, az MMA OKTB elnökeként?

– Tapasztalatom szerint már maga a fogalom is zavart kelt sokakban, mert nem tesznek különbséget a művészképzés és a között, hogy a művészet része az életünknek, beépül a hétköznapjainkba. Az MMA Oktatási, Képzési és Tudományos Bizottságában mi egyértelműen az utóbbiról gondolkozunk. Ehhez érdemes magunknak is megfogalmaznunk: mi a művészet? Sokaknak távoli, magasztos, elérhetetlen, nemegyszer érthetetlen, de mindenképpen megközelíthetetlen. Másoknak viszont szórakozás. Én sok év alatt arra jutottam, hogy a művészet a helykeresés egyik eszköze. Az ember azóta keresi a helyét a világban, amióta kilépett abból a körből, ami a természet rendjébe sorolta – eredendően valamikor Ádám és Éva környékén. Keressük hát a helyünket, hogy mire valók vagyunk. A madár például nem tesz ilyet, neki eleve elrendelt a helye, ezért nem gondolkodik a sorsán, a világban betöltött helyén. Az ember viszont igen, és ebben a művészet nagy segítségünkre van vagy lehet, hogyha eljut hozzánk, hogyha megértjük, mire való. Ha nem azokat a magasztos dolgokat keressük benne, amik rárakódtak évszázadok, évezredek alatt. Szerintem a művészetre ilyen egyszerűen érdemes nézni, én legalábbis a Műegyetemen, építészként ezt teszem. Régóta nem gondolom például, hogy iskolai tantárgyként kellene tekinteni rá, hiszen a tantárgy – mint az oktatás rendszerező eszköze – valójában nem tudja közvetíteni a művészetet. Természetes jelenségként viszont mindenki megtapasztalhatja. Ezért is szükséges minden eszközzel támogatni, és javítani a művészek társadalmi presztízsén.

– Ezt a szándékot szolgálja a Művészettel Nevelés Hálózata?

– Ezen a téren kétféle stratégiát működtetünk. Az egyik: tudatosan kimunkált gondolatsor, lépéssorozat, amely Csáji László Koppány, az MMA MMKI igazgatója és Szepesi Judit, a hálózatszervezés projektvezetője munkáját dicséri, és feltételezi, sőt hisz abban, hogy a művészettel nevelés eszköztára módszeresen terjeszthető. Ilyen módon az oktatási rendszer részévé válhat. Rendszeren most a szabványosított tudás halmazát értem: egész életünket áthatja a szabványosítás, részben eredményesen használjuk, részben pedig szenvedünk tőle, mert kötelezettségeket ró minden pillanatunkra. Az oktatás-nevelés folyamata is szabványosított, és ebben a rendszerben a művészettel nevelésnek meglehet a maga helye. Én személy szerint sokkal puhább módszerekben hiszek, például abban, hogy az emberek ezektől a szabványosított eljárásoktól függetlenül is tudatosítják, érzik és átélik, hogy hatással van az életükre a művészet. Ez a kétféle stratégia – jó értelemben vett vita – viszi előre a művészettel nevelésről való gondolkodást az OKTB tagjai között. Találkozásaink alkalmával a különböző megközelítésekről beszélgetünk – azt hiszem, ez a helyes, ez az egyetlen előrevivő út, amiben az OKTB legfontosabb partnere a gyakorlati megvalósítást segítő, a programokat szervező MMKI.

– Milyen feladatai, jogosítványai vannak az Oktatási, Képzési és Tudományos Bizottságnak a Magyar Művészeti Akadémia rendszerében?

– Tanácsadó testületként működünk. Az MMA elnökségének felkérésére állást foglalunk konkrét ügyekben, ám olyan feladatunk és lehetőségünk nincs, hogy önálló véleményt formáljunk a köztestület nevében, akár a művészettel nevelés kérdésében. A konkrét és rendszeres tanácsadáson túl – legutóbb Farkas Ádám, jelenleg pedig az én elnökségem alatt – hároméves ciklusokban foglalkozunk a művészettel nevelés és a művészetoktatás hazai kérdéseivel. Hamarosan összegezzük és kiadványban is megjelenítjük azokat a tanulmányokat, amelyek a munkaprogramunk keretében születtek.

– Életünket egyre inkább átszövi a mesterséges intelligencia, a művészet viszont minden esetben személyes: egyéni szándékból és motivációból fakad. Meg is marad annak?

– Magam is szinte folyamatosan használom a mesterséges intelligenciát, mert segít bizonyos célok elérésében. Ez ma már megkerülhetetlen. Az viszont nem mindegy, hogyan és mire használjuk. Baj akkor van, ha feltétel nélkül elfogadjuk a válaszait – különösen az ingyenes verziók traktálnak minket sok tévedéssel –, könnyen zsákutcába vagy tévutakra tévedhetünk racionális kontroll hiányában. A mesterséges intelligencia csak egy eszköz, nem jó, nem rossz, egyszerűen van, mint a kés: lehet vele gyilkolni is, meg kenyeret szelni. A kérdés inkább az: felismerjük-e a benne rejlő lehetőségeket, és mik a szándékaink? A mesterséges intelligencia nagyon gyorsan nagyon sok lehetőséget kínál, a mi dolgunk pedig az, hogy az alternatívák között a magunk tapasztalatai alapján tájékozódjunk. Első lépésként fontos tisztázni: mi a célunk?

– Az alkotásnak része az elmélyedés, ráadásul a kézírás és a rajzolás is segíti a gondolkodást. Milyen ára van annak, hogy ezeket a folyamatokat átengedjük programoknak?

– Amikor én egyetemre jártam, már akkor tanultunk programozást, tantárgy is volt, és az első munkámhoz szintén készültek számítógépes látványtervek a Középülettervezési Tanszéken 1990 körül, megvannak még ma is, időnként rácsodálkozom, milyen kezdetlegesek. Azóta is sokat használok képszerkesztő programokat, de tervezni nem géppel tervezek. Szerintem nem érdemes, mert olyankor ugyanaz történik, mint a mesterséges intelligenciánál: a program túl korán kínál föl túl sok lehetőséget, és ez túlságosan meggyorsítja a döntést. Márpedig a döntéshez mérlegelés, idő szükséges. A tervezésben a kísérletezés is fontos – tulajdonképpen folyamatosan próbálkozunk, nem tudjuk a megoldást, ezért kipróbáljuk ezt is, azt is –, amiben szükségszerűen benne van a hiba lehetősége. A számítógép ezeknek a kísérleteknek a számát tudja megnövelni, ezért hatékony. Minél több kísérletet végzünk el, annál pontosabb eredményt kapunk. De ha valaki erre a folyamatra nem kísérletként tekint, hanem mindjárt az első sikeresnek tűnő megoldást elfogadja, akkor elmarad az élmény.