Óhatatlan átszellemülés

Dallos Gyula: Én a világ legboldogabb embere vagyok, mert a csodálatos Kárpát-medencében születhettem

Fotó: MH/Purger Tamás

A Hungarikum Liget az össznemzeti kultúránk lelkiismerete, megbonthatatlan, mindent lefedő erős szövete – fogalmazott
a lapunknak adott interjúban Dallos Gyula, a Kincsem Nemzeti Lovas Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos, akivel egyebek mellett a lovasoktatás fontosságáról, az előtte álló fel­adatokról beszélgettünk.

– Mit gondol a Hungarikum Ligetről, az ott zajló munkáról?

– Nos, a Jóisten letekintett a Lakitelek környéki homokhátságra, majd kiválasztott egy küldetéstudattal megáldott személyt, Lezsák Sándor elnök urat. Ami azóta megvalósult, az maga a csoda, azt látni, tapintani kell, szavakkal egyszerűen leírhatatlan. Ha a Hungarikum Ligetbe belépsz, megérint valami megfoghatatlan különleges légkör, óhatatlanul átszellemülsz, mert mindennek megvan a helye és a funkciója. Ami ott folyamatosan megvalósul, egy gondolatban összefoglalva úgy hangzik: a Hungarikum Liget az össznemzeti kultúránk lelkiismerete, megbonthatatlan, mindent lefedő erős szövete.

– Mit jelent önnek, a lovaskultúra fejlesztéséért dolgozó miniszteri biztosnak az ott létrehozott Vaspatkó Lovarda?

– A Vaspatkó Lovarda nyitott az odalátogató családok és gyermekek számára. Továbbá a Lakiteleki Általános Iskolás tanulók lovaskultúra-oktatása, valamint az OPSZ Lovas és Kutyás Tagozat fő képző központja. Ezen tevékenységet legszebben Túrós András elnök úr fogalmazta meg, amely úgy szól: „A polgárőrség az önként vállalt szolgálatok királynője, modern hazafiság.” A nevelés célja az, hogy a ló által olyan fiatal generáció nőjön fel, amelynek tagjai imádják az Istenüket, szeretik és ragaszkodnak a hazájukhoz, anyanyelvükhöz és családjukhoz, minden gondolatukért, kimondott szóért felelősséget vállalnak. A lovaskultúra oktatása által a cél, hogy minden magyarban tudatosuljon az a gondolat, hogy igaz, hogy Magyarország területét tekintve kis ország, de nagyon erős és gazdag nemzet.

– Úgy tudom, Lezsák Sándort fia, Levente közvetítésével kereste meg még kétezertíz előtt, és ezt követően kezdték el előkészíteni a Kincsem Kormányzati Programot. Honnan jött az ötlet?

– Hat évtizedes mindennapi kapcsolatunk a lovaskultúrával megannyi gondolatot ébresztett bennem. Többek között azt, hogy ez a csodálatos kultúra sokkal nagyobb törődést érdemelne. A második világháború után, a Rákosi-érában üldözött és tiltott volt, a Kádár-korszakban megtűrt, a rendszerváltozás után magára hagyott, és csak kétezertíztől részesül abban a támogatásban, amit valójában megérdemel. Lezsák Leventét – akit tanítottam – kértem meg, hogy édesapja fogadjon a parlamenti dolgozószobájában. Az elnök úrnak – aki zászlóvivője mindennek, ami nemzeti és kulturális értéket képvisel – tetszett az ötletem, és egy kiváló csapatmunkával megalkottuk a Kincsem Nemzeti Lovas Programot, amelyet a kormány kétezertizenkettő márciusában elfogadott.

– Hogyan értékeli a program eddigi eredményeit?

– A programnak hét prioritási pontja van: infrastrukturális beruházás, lótenyésztés, iskolai lovasoktatás, ló- és lovassportok, lóval szolgálatot teljesítő hivatásos és civil szervezetek és egyéb lovaskultúrák, lovas turizmus és lovas terápia. Az eltelt tíz év önmagáért beszél.

– Hogy látja, hol van még tennivaló?

– A lovaskultúra iskolai oktatásba való integrálása az egész országra és a Kárpát-medencére kiterjedően még megnyugtatóan nem valósult meg. A végleges megoldáson folyamatosan fáradozunk, vallom, hogy lehetetlen nincs, csak tehetetlen. A lovaskultúránk sokszínű, szerteágazó, sok területet foglal magába, ezek koordinálása sok minisztériumot, döntéshozót érint. Az infra­strukturális beruházások – a lovarda legyen a kis települések tornaterme – robbanásszerű eredményt fog elérni, mivel népességmegtartó ereje van, és új gazdasági közösségek kialakulását eredményezi a járulékos szakmák bekapcsolódásával. Legfontosabb szolgálatomnak tartom az iskolai lovasoktatás, a ló- és a lovassportok, valamint a lovas turizmus fejlesztését.

– Milyen programokat készítenek elő?

– Egy dinamikusan lüktető rendszerben állandóan új és új kihívásokra kell naprakészen reagálni. Sürgős megoldást kell találni a hiányszakmákra: lovász, belovagló és a különböző fokozatú edzőképzésre. Terveink közt szerepel a Kárpát-medencében élő nemzettársaink megsegítése a lovaskultúra összes részterületében, mint például Fel­vidéken a Magyar Nemzeti Lovas Színház megalapítása, Délvidéken a versenysportban való együttműködés megerősítése, Kárpátalján az angol telivér lovak ajándékozá­sával a lótenyésztés támogatása, valamint kiemelten kezelve a Székely Lovas Akadémia megalapítása.

– Számtalanszor nyilatkozta, hogy az ön számára a lovaglás jelent mindent. Milyen érzés, hogy a lovaskultúra népszerűsíté­séért személyesen is tehet?

– Jelszavam: hittel és hitelesen a lovaskultúra szolgálatával a nemzet javára tenni. Én a világ legboldogabb embere vagyok, mert a csodálatos Kárpát-medencében születhettem, a világ egyedi és leglogikusabb nyelvét beszélhetem anyanyelvemként, a Szent István-i keresztény elvek szerint nevelkedtem és a mai napig tartom, a csodálatos családom és a körülöttem lévő világ ölelésében gyakorolhatom a hivatásomat, amely értelmet ad az életemnek.

– Hogyan foglalná össze a lovaglás lényegét? Miért ez az elemi vágy az emberekben, hogy lóra szálljanak?

– A lovaglás egy viselkedési forma, eszköz az emberek nevelésében, amely a tevékenység által megérinti a testet és a lelket. Társadalompolitikailag a lovaglás az a nemzetet felemelő, nemzetet összetartó és nemzetet egészségben tartó erő, amelyet mással nem lehet pótolni. Mi magyarok a génjeinkben öröklötten hordozzuk a ló szeretetét és tiszteletét. Őseink szomatikus kapcsolatban éltek állataikkal, életünk, tevékenységünk útja az ősöktől indul, vezet a mába és visz tovább a reményteljes jövőbe. A ma virtuális-liberális világában, ahol a fiatalok eltávolodtak a teremtett világ értékeitől, a ló általi neveléssel van lehetőségünk a természet igazi értékeihez való vissza­vezetéshez.