Ha nem sír a köd már a sík körül
és eltűnik a tél haragja végül,
jön egy nap Délről és a beteg égrül
minden picinyke foltot letörül.
A zord idő engesztelőn nevet,
a május majd általveszi örökjét
s úgy legyezi pillánkat a hűvösség,
mint a rózsát az enyelgő permeteg.
És álmok intenek, egy szebb valóság,
érő gyümölcsök, bimbók, gyenge rózsák,
egy alvó gyermek halk lehellete,
a homokórán andalgó zene,
Sappho bús bája, ábránd, béke, hála,
ligeti csermely – s egy költő halála.
Fordította Kosztolányi Dezső
