Ma ünnepli hetvenedik születésnapját Szívós István doktor, olimpiai, világ- és Európa-bajnok egykori vízilabdázó, a Ferencváros volt elnöke. A hét évtizedre tekintettel feltettünk neki hét kérdést.
– Választhatott volna más sportágat is, amikor az édesapja olimpiai bajnok pólós volt?
– Igen, mert minden labdajátékban ügyes voltam, volt érzékem a kosárlabdához, a kézilabdához, a futballhoz, sőt a teniszhez is. Azért nem lettem teniszező, mert ott nyaranta nagy meleg volt. A fociban picit lassú, a kosárlabdában túl durva voltam. Maradt a póló, ahol volt víz, jó társaság jött össze, s még labda is volt.
– Sokan úgy tartják, 1972 és 1976 között volt játékoskarrierje csúcsán. Ha egy mérkőzést ki kellene emelni ebből a periódusból, melyik lenne az?
– Talán a Caliban rendezett vb-t mondanám, ahol Görgényi Pistát a románok ellen indokolatlanul, végleg, csere nélkül kiállították. A támadásoknál két románnal a nyakamban kellett birkózni, de így is nyertünk.
– Fénykorában a világ legjobb centere volt, mi számított a legnagyobb erényének?
– Fantasztikus lábtempóm volt és nagyon jó kezem.
– Sokáig volt a Fradi elnöke, mégpedig egy sikeres futballkor-szakban. Akkor kevesebb volt a pénz, de több a siker, most éppen fordítva. Mi kellene ahhoz, hogy mindkettő rendben legyen?
– Megfelelő emberek, szakértő, a szakmájukat jól ismerő vezetők. Szerencsémre az én időmben jól választottam ki a munkatársaimat. Nekünk tényleg nem volt pénzünk, de mégis sok bajnoki címet szereztünk. Nem is merem megmondani, ha ennyi pénzből gazdálkodhattam volna, mint most tehetik, meddig jutunk, milyen eredményekhez segíteném a Ferencvárost.
– Amikor a Fradi elnöke volt, még létezett a fradizmus fogalma. Létezik ma még, esetleg változott a tartalma?
– Nem tudom, komolyan mondom. Azt tudom, hogy amikor a Fradiban dolgoztam, létezett, működött a szó legszebb értelmében a fradizmus. Nem vagyok sértődött ember, de amióta eljöttem a klubtól, én nem jártam az egyesület létesítményeiben. De ha egykori játékosaimmal, vezetőtársaimmal találkozom, jó szívvel beszélünk a régi időkről. Szerencsére van mire emlékezni.
– Úgy tűnik, a magyar férfi vízilabda most nincsen a világ elitjében. Miért alakult ez így, és mi kellene ahhoz, hogy újra ott legyen?
– Tudomásul kell venni, hogy kiöregedett egy nagy generáció. Most a csapatépítés korszakát éljük, s ebben nyilván lesznek gyengébb eredmények. De mivel naprakész vagyok az utánpótlásból, állíthatom, a magyar vízilabda rendelkezik olyan utánpótlással, hogy hamarosan újra ott lesz a világ közvetlen élvonalában.
– Hatvan éve játszik, dolgozik a magyar vízilabdában, mindenkit ismert, ismer. Ha három szobrot emeltethetne, kiket választana.
– Minden korszaknak megvolt és megvan a maga géniusza. Akik szobrot kaptak, azok előtt fejet hajtok, mert megérdemelték. Új szobrot nem állítanék.
