Negyven utas veszítette életét, és nyolcan megsérültek, amikor pénteken hajnalban egy zsúfolt busz az autópályáról egy sziklás szakadékba zuhant Pakisztán délnyugati részén – közölték a helyi hatóságok.
A busz sofőrje elvesztette uralmát a jármű felett, és a busz egy szakadékba zuhant a Beludzsisztán tartományban lévő Dana Sar régióban – mondta el Sahid Rind, a tartományi kormány szóvivője.
A 48 főt szállító, magáncég által működtetett távolsági járat a helyi mentőszolgálat közlése szerint a tartomány fővárosából, Kvettából Iszlámábádba tartott.
A nyolc sérültet elsősegélyben részesítették, majd egy állami kórházba szállították őket – tették hozzá a szolgálat illetékesei.
Rind szerint a busz nemcsak a saját utasait szállította, hanem egy másik, lerobbant busz utasait is, ezért volt túlzsúfolt.
Sarfraz Bugti, Beludzsisztán főminisztere a tragédia miatt együttérzését fejezte ki, és utasította a hatóságokat, hogy biztosítsák a sérültek számára a lehető legjobb orvosi ellátást.




