Montázs
Penészes kenyér, az első titkos antibiotikum?
Az egyiptomi orvosok sebre kenték a penészt, évezredekkel Fleming előtt
Képzeljük el, hogy egy egyiptomi gyógyító áll a Nílus partján. Előtte egy katona, karján csúnyán gyulladt seb, forró, vörös, lüktető. A gyógyító nem antibiotikumot írt fel és nem baktériumokról beszél. Ehelyett egy darab megpenészedett kenyeret áztat be, majd óvatosan a sebre nyomja.
Számára ez csak egy bevált praktika volt. Számunkra viszont ma már egyértelmű, valószínűleg egy ősi, empirikus antibiotikum-terápia egyik formáját láthatjuk.
Ez valami ókori „Varázslat” vagy nagyon is földi kémia volt?
Az egyiptomi orvoslás nem primitív babonákon alapult. Az Ebers-papirusz és más orvosi tekercsek részletesen leírták a sebkezelés folyamatának lépéseit. Először a seb megtisztítása, kötözése, aztán méz, növényi kivonatok és bizony, penészes vagy savanyú kenyér is szerepel a „vények” között. Az Ebers-papirusz egy időszámításunk előtti kb. 1550 körülre datált egyiptomi orvosi tekercs, az egyik legősibb fennmaradt „orvosi tankönyv”. Több száz receptet, sebkezelési eljárást, gyógynövény és kenőcsleírást tartalmaz, köztük penészes vagy savanyú kenyérrel végzett sebkezeléseket is.
A cél egyszerű volt:
- „kihúzni” a fertőzést a sebből,
- megállítani a gennyesedést,
- és megmenteni a beteget attól, amit ma szepszisnek hívnak.
A gyógyítók nem ismerték sem a baktériumokat, sem pedig a különböző gombák hatásmechanizmusait. De azt nagyon is látták, hogy bizonyos anyagokkal a sebek jobban gyógyulnak, másokkal pedig rosszabbul.
Mik növekedtek a kenyéren?
Ha ma egy mikrobiológus megnézné azt a kenyérdarabot, jó eséllyel többféle penészt találna rajta.
Köztük lehettek olyan gombák, mint a:
- Penicillium-fajok valamelyikét, ezek közül fedezte fel Fleming az antibakteriális hatású penicillint,
- és más, rokonságban álló penészgombák, amelyek szintén képesek baktériumölő anyagokat termelni.
A szakértők óvatosak a vizsgálatok eredményeit látva, nem valószínű, hogy pontosan ugyanaz a faj nőtt az ókori kenyéren, mint Fleming kísérleti csészéjében. De a „logika” ugyanaz, egy penészgomba olyan vegyületet termel, amely gátolja a baktériumok szaporodását. Vagyis a sebre kent penészes kenyér nagy eséllyel csökkentette a bakteriális terhelést, még ha ezt akkor senki sem tudta kémiailag leírni.
Alexander Fleming (1881–1955) skót bakteriológus volt, aki és itt legyünk nagyon őszinték,1928-ban ő is egy véletlen megfigyeléséből kiindulva felfedezte, hogy egy Penicillium penészgomba elpusztít bizonyos baktériumokat. Ebből lett a penicillin, az első modern antibiotikum, amiért később társaival együtt Nobel-díjat kapott.
Empirikus praktika és a tudományos áttörés?
Fontos különbséget tenni:
- az egyiptomi gyógyító azt tudta: „ha így teszem a sebre, több beteg éli túl”
- Alexander Fleming viszont azt mutatta meg, miért: egy Penicillium penész konkrét, izolálható vegyületet bocsát ki, amely elpusztítja a baktériumokat.
Nincs bizonyíték arra, hogy Fleming ismerte volna az egyiptomi penészes kenyérreceptet és az sem igazolható, hogy az ókori gyógyítók „tudatosan penicillint adtak” volna be a betegeiknek.
Amit viszont biztosan állíthatunk az az, hogy ugyanazon jelenség két oldalát ismerhettük meg, az egyik oldalon az empirizmust („működik és ezért használjuk”), a másikon laboratóriumi kísérlet és célzott gyógyszerfejlesztés áll a háttérben, igaz néhány évezred különbséggel.
Az ókori világ több táján is találunk hasonló példákat. Egy későbbi, núbiai (Nílus-menti) populáció csontjaiban például tetraciklin-nyomokat találtak, ez egy ma is használt antibiotikum. A kutatók szerint ezt valószínűleg az általuk erjesztett sörükből vitték be a szervezetükbe, amelyet tetraciklint termelő baktérium fertőzött meg, jótékony hatását pedig „egyszerűen csak” tapasztalati úton ismerték meg.
Egyértelműen kijelenthetjük, hogy az emberiség jóval a modern orvostudomány előtt használta a természet antibiotikumait, csak nem tudta, hogy így hívják őket.
Ha nagyon szigorúak vagyunk, azt kell mondani:
- az egyiptomi penészes kenyér nem „penicillin”,
- de ésszerűen feltételezhető, hogy penicillin-szerű hatású anyagokat tartalmazó penészek is nőttek rajta,
- és ez a gyakorlat valóban egy korai, empirikus antibiotikum-használat egyik formája volt.
Lehet azt mondani, hogy az egyiptomi gyógyító „csak” kísérletezett a rendelkezésére álló eszközökkel. De ha ma visszatekintünk, azt látjuk, hogy ugyanazt a harcot vívta, mint Fleming, csak mikroszkóp és labor nélkül.
A penészes kenyér története emlékeztet minket arra, hogy a tudomány nem a semmiből születik. Gyakran évszázadokkal korábban megfigyelt, lenézett vagy félreértett praktikák mögé találunk végre pontos magyarázatot.
És miközben ma steril üvegekben, pontos dózisokban adjuk az antibiotikumot, érdemes néha arra emlékeznünk, hogy valahol a Nílus partján, egy poros műhelyben már régen elkezdődött ez a történet.
