Nemrég új eljárást rendelt el a Fővárosi Ítélőtábla Biszku Béla perében, hatályon kívül helyezve ezzel az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék ítéletét, mely öt és fél év börtönnel sújtotta az egykori kommunista vezetőt. Az ítélőtábla szerint az eddigi bizonyítékok nem elégségesek Biszku Béla bűnösségének megállapításához, teljesen új és a korábbinál sokkal szakszerűbb eljárásra van szükség az ügyében. A Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) elnökével, Kiss Réka történésszel beszélgettünk a Biszku-per történelmi hátteréről és friss fejleményeiről.
- A Fővárosi Ítélőszék döntését látva alaposan elbizonytalanodott a közvélemény, most senki nem tudja, hogy bűnös-e Biszku Béla, vagy sem. No de mit mond a szakember, a történész?
- A magyar történészszakma tagjainak döntő többsége egyetért abban, hogy Biszku Béla személyesen is felelős az 1956 utáni megtorlásokért. Ez a felelősség a rendelkezésre álló dokumentumok szerint megkérdőjelezhetetlen, mind történelmi, mind politikai tekintetben.
- A bíróságnak nem ez a véleménye, a másodfokon eljáró bíró éppen a megdönthetetlen bizonyítékokat hiányolja elsősorban…
- Két dologról van szó. Az egyik az, hogy Biszku Béla az MSZMP megalakulásától kezdve tagja volt a párt legmagasabb döntéshozó politikai testületének. Ez volt az Ideiglenes Intéző Bizottság (IIB), amely gyakorlatilag a későbbi Politikai Bizottság (PB) szerepét töltötte be. Egypárti diktatúra volt, nem klasszikus polgári berendezkedés, elkülönült hatalmi ágakkal. Mindent a Kádárhoz hű személyekből álló pártvezetés tartott a kezében. Biszku Béla tevékenységét is ebben a történeti kontextusban kell kezelni, ő ugyanis része, sőt fontos irányítója, működtetője volt ennek a struktúrának. Belügyminiszterként pedig jelentős formális és informális hatalommal rendelkezett, így aztán ugyancsak döntő befolyással bírt a forradalmat követő megtorlás lefolyására.
- Rendben, de nemcsak ő volt ott, hanem sokan mások is. Fel is vetődött a politikai baloldalon, hogy tisztességtelen dolog csak azért eljárás alá vonni Biszkut, mert ő még él. Mi lesz a többiekkel?
- Tény, hogy Kádár János, Kiss Károly, Kállai Gyula vagy Münnich Ferenc, Apró Antal felelőssége is megkérdőjelezhetetlen, hogy csak néhány nevet mondjak. Lengyelországban a törvények lehetővé teszik, hogy ilyen esetben már nem élő politikai szereplőkkel szemben is eljárást indítsanak a tények tisztázása érdekében. Ezek persze csak szimbolikus eljárások, de annál nagyobb a morális jelentőségük. A Nemzeti Emlékezet Bizottsága is vizsgálta ennek a lehetőségét, és több olyan koncepciót is készítettünk, amely a lengyel modellt tekinti mintának. Ezzel talán el lehetne érni azt a társadalmi katarzist, amely a kommunista múlt megnyugtató lezárásához vezetne.
- Dokumentumokat említett az előbb. Milyen bizonyító erejük van ezeknek?
- Többek között a legfontosabb politikai döntéseket regisztrálják ezek az iratok. Tudni kell, ötvenhat novemberében kettős hatalmi struktúra jött létre Magyarországon. Itt vannak a szovjet csapatok, Kádár építeni kezdi a saját rendszerét, miközben ott állnak a másik oldalon a munkástanácsok, amelyek a forradalom vívmányait vinnék tovább. Kádár december 4-ig még integrálni szeretné saját rendszerébe a másik oldalt is, de a társadalom világossá teszi, hogy nem kér ebből. Ekkor születik meg az IIB-ben, azaz az Ideiglenes Intéző Bizottságban a döntés, hogy fegyverrel teremtsen rendet az MSZMP. Marosán György ezt úgy mondta: mától kezdve lövünk! Létrejön a Katonai Tanács, vezetője Uszta Gyula lett, a pártvezetés részéről pedig Földes Lászlót jelölték ki kapcsolattartónak, hogy képviselje az IIB álláspontját. Ez a szervezet kapott politikai utasítást a fegyveres fellépésre. És jönnek is a számos halálos áldozatot követelő sortüzek.
A politikai döntéshozók között ott van Biszku Béla, ezt a dokumentumok egyértelműen bizonyítják. Ráadásul ő volt a budapesti ideiglenes intéző bizottság vezetője. A fennmaradt jegyzőkönyvek tanúsága szerint teljes mellszélességgel képviselte a pártvezetésben – az ő közreműködésével – kialakított irányvonalat.
- Igen, de Biszku Béla védekezésének része, hogy ő belügyminiszter volt, s neki is a politikai döntéshozók parancsoltak…
- Biszku 1957. február legvégétől lett miniszter, s előtte már eldördültek a sortüzek. Ráadásul Biszku a belügyminiszteri székével együtt is az Intéző, majd pedig a Politikai Bizottság tagja maradt.
- Biszku azzal is érvel, hogy ő csak a vizsgálatokért felelt, de az ítéleteket a bíróságok hozták.
- A korszakkal foglalkozó történészek kutatásai ezzel szemben egyöntetűen azt igazolják, hogy Biszku kézi vezérléssel irányított eljárásokat. Szalma Józsefnek, a Vizsgálati Osztály vezetőjének egy jelentése például tanúsítja, hogy a kiemelt jelentőségű perekben a párt által létrehozott operatív bizottság gyakorolta a felügyeletet. Biszku Béla belügyminiszterként az igazságügy-miniszterrel, a legfőbb ügyésszel és a Legfelsőbb Bíróság elnökével együtt ennek a titkos testületnek, a Koordinációs Bizottságnak is tagja volt, amelynek az volt a feladata, hogy a politikai vezetés közvetlenül is befolyásolhassa az igazságszolgáltatást. Ráadásul több olyan vizsgálati anyagot ismerünk, ahol belügyminiszterként közvetlenül beavatkozik az ügy folyamába. Van például olyan, az igazságügy-miniszterhez intézett átirat, amelyben arról panaszkodik, hogy a bíró megbízhatatlan, mert fraternizál az „ellenforradalmárokkal”. A bíróságok természetesen a pártvezetés nyomása és irányítása alatt álltak, tudjuk, hogy Biszku is üzent a bíróságoknak, például amikor több és keményebb ítéletet követelt az 1957. decemberi PB-ülésen. Talán legjobban a Nagy Imre és társai ellen indított törvénysértő eljárás irataival lehet dokumentálni a megtorlásban vitt szerepét. Ő volt az, aki személyesen vitte Moszkvába a Nagy Imrével és társaival szemben indított büntetőeljárásban az állambiztonságnál készült, törvénysértésektől hemzsegő vádiratot, és egyeztetett arról az illetékes szovjet személyiségekkel. Nem túlzás azt állítani, hogy a megtorlás egyik legfontosabb és legaktívabb szereplője volt.
- Ez így érthető, de akkor most mi a helyzet tulajdonképpen? Az ügyészség és a bíróság nem látta ezeket az iratokat?
- Itt egy általánosabb jellegű problémáról van szó. A diktatúra utáni szabad Magyarország máig rendezetlen adóssága, hogy a történelmi tapasztalatokhoz nem igazította hozzá maradéktalanul a jogrendszert, és ezzel összefüggésben csak részlegesen gondoskodott az igazságtételről. Mi tavaly hozzáláttunk ennek az adósságnak a törlesztéséhez, a rendelkezésre álló történeti iratok, adatok rendszerezéséhez, és jogalkotási javaslatainkkal szeretnénk ráirányítani a figyelmet a jogszabályi környezet hiányosságaira.
- A NEB-et az eljárásban nem kérték fel közreműködésre? Mert úgy tudni, a lengyel társszervezetnek fontos feladata van a számonkérési eljárásokban…
- Más a lengyel struktúra. Ott az intézet, vagyis az IPN része a levéltári részleg, a feldolgozással foglalkozó tudományos munkacsoport, és van egy önálló ügyészi hivatala is. Nálunk a törvény úgy szabályoz, hogyha a kutatásaink során emberiesség elleni bűntett nyomára akadunk, akkor azt jelezzük az ügyészségnek.
- Nem is volt szakértő a perben?
- De igen, ám őt elfogultnak nyilvánította a másodfokon eljáró bíróság, többek között azért, mert már korábban részt vett tényfeltáró bizottság munkájában. Ez azért elgondolkodtató, hiszen a témával és a korszakkal foglalkozó történészek közül szinte mindenki tevékenykedett már ilyen testületben és fogalmazott meg történészi szakvéleményt. Ezt a problémát a konkrét ügytől függetlenül is tisztázni kellene.
- Megy az idő, új eljárás következik, lepereg egy-két év, lehet, hogy elmarad a perben a katarzis…
- Itt most végig Biszku Béláról beszéltünk, de voltaképpen az egykori állampárt vezetőinek felelőssége a tét. A történészek így látják. Arról nem tehetnek, hogy értékítéletük eltér egyes jogszolgáltatókétól.
