Az amerikai szövetségi hatóságok letartóztattak egy 35 éves szaúdi állampolgárt, aki az OpenAI mérnökeként dolgozott. A férfit azzal vádolják, hogy titkos hangrögzítő eszközt helyezett el a mesterséges intelligenciával foglalkozó vállalat egyik vezetői tárgyalójában – közölte kedden az amerikai igazságügyi minisztérium.
Az ügy rávilágít az érzékeny mesterséges intelligencia-kutatások körüli biztonsági kockázatokra, miközben a vállalatok és a kormányok egyre élesebb versenyt folytatnak a stratégiai jelentőségű technológiákért és a hozzáértő szakemberekért.
A minisztérium tájékoztatása szerint Abdulrahman Alfozan 2025 júliusa óta dolgozott mérnökként az OpenAI-nál. A cég szeptember 30-án fedezte fel a felvevőkészüléket, amelyet egy San Franciscó-i irodájuk vezetői konferenciatermében, a televízió hátulján található USB-porthoz csatlakoztattak.
Az FBI beadványa szerint a hüvelykujjnyi méretű, mikrofonnal felszerelt, kamerához is csatlakoztatható eszközt vécépapírba rejtették. A nyomozók úgy vélik, hogy szeptember 28-a körül helyezhették el. A rajta tárolt adatok titkosítva voltak, így nem fértek hozzájuk. Később egy hasonló, egyedileg kialakított eszközt találtak Alfozan személyes táskájában is.
Az OpenAI közlése szerint a vállalat belső mesterséges intelligencia-modelljeit is felhasználta az eszköz eredetének felderítésére és az elhelyezéséért felelős személy azonosítására. A cég állítása szerint arra is bizonyítékokat találtak, hogy az alkalmazott további rögzítőeszközöket akart elrejteni az iroda érzékeny területein, hogy titokban rögzítse a megbeszéléseket.
„Jelenleg nincs arra utaló jel, hogy ez a személy jogosulatlanul hozzáfért volna a modell súlyaihoz, a forráskódhoz vagy az ügyféladatokhoz, illetve kiszivárogtatta volna ezeket” – közölte az OpenAI. A vállalat hozzátette, hogy elbocsátotta az alkalmazottat, az ügyet pedig átadta az FBI-nak. A nyomozás továbbra is folyamatban van.
„Abdulrahman Alfozan állítólag egy titkos felvevőkészüléket rejtett el munkaadója vezetői tárgyalójában, hogy titokban rögzítse a vállalat szuperintelligens technológiájával kapcsolatos érzékeny kommunikációt” – mondta Kash Patel, az FBI igazgatója.
A nyomozati dokumentumok szerint Alfozan egy mesterséges intelligencián alapuló produktivitási eszközt is használt arra, hogy körülbelül egy hónapon keresztül információkat kérjen a tárgyalók naptárairól és funkcióiról. A beadvány szerint ezt szeptember 16-ig tette. A férfi 2020 szeptembere óta jogszerűen, állandó lakosként él az Egyesült Államokban.
Ha bűnösnek találják, akár öt év börtönbüntetésre, 250 ezer dolláros pénzbírságra és három év felügyelt szabadlábra helyezésre is ítélhetik. Alfozan nem reagált azonnal a neki küldött megkeresésre, és az sem volt ismert, hogy van-e ügyvédje.
Egy LinkedIn-profil szerint Alfozan a Massachusettsi Műszaki Egyetemen (MIT) és a Kaliforniai Egyetem berkeley-i kampuszán tanult, korábban pedig a Metánál és a Microsoftnál dolgozott.
Más biztonsági ügyek is érintik az OpenAI-t
A Reuters külön arról számolt be, hogy az OpenAI tárgyalásokat folytatott a Trail of Bits nevű startup felvásárlásáról. A vállalat nyílt forráskódú szoftverek biztonsági hibáinak felderítésével és javításával foglalkozik. Az ügyhöz közel álló források szerint az egyeztetések még folyamatban voltak, és a felvásárlás végül meghiúsulhat. Az OpenAI és a Trail of Bits nem reagált azonnal a hírügynökség megkeresésére.
A vállalat pénteken három kutató, Jasmine Wang, Tomek Korbak és Mikita Balesni elbocsátását is bejelentette, miután egy belső vizsgálat szerint megsértették a bizalmas információk kezelésére vonatkozó szabályokat.
A kutatók egy nyilvánosságra hozott levélben ismertették saját álláspontjukat az elbocsátásuk körülményeiről. Szerintük az ilyen hirtelen döntések bizonytalanságot kelthetnek a munkatársakban, és gyengíthetik azt a vállalati kultúrát, amelyben a kutatók biztonsági aggályaikat is nyíltan felvethetik.







