Mesterséges Intelligencia
Elvesztette a pert Elon Musk
Brutális vereséget szenvedett az OpenAI ellen

Az esküdtszék döntése hivatalosan csak tanácsadó jellegű volt, de Yvonne Gonzalez Rogers bíró közölte, hogy egyetért az esküdtszék álláspontjával.
„A bíróság megerősíti korábbi álláspontját, és elfogadja az esküdtszék megállapításait” - mondta Rogers.
Hozzátette:
„Jelentős mennyiségű bizonyíték támasztotta alá azt a következtetést, hogy a keresetet elévülés miatt el kell utasítani.”
Elon Musk az OpenAI társalapítójaként mintegy 38 millió dollárral támogatta a vállalat korai működését. 2024 februárjában pert indított az OpenAI, valamint vezetői – Sam Altman és Greg Brockman – ellen, azt állítva, hogy „eltérítették” az eredetileg nonprofit célú szervezetet, és jogtalanul profitáltak abból, hogy egy profitorientált struktúrát is létrehoztak.
„Bolond voltam” – mondta Musk korábban a bíróságon. „ Ingyen finanszíroztam nekik egy startup felépítését.”
A per komoly veszélyt jelenthetett volna az OpenAI jövőjére és esetleges tőzsdei bevezetésére, az esküdtszék döntése azonban egyértelmű győzelem az OpenAI és vezetői számára.
Az OpenAI ügyvédei azzal érveltek, hogy a vállalat küldetése nem változott, továbbra is nonprofit igazgatótanács felügyeli, Musk pedig csak azután indított pert, hogy létrehozta saját mesterséges intelligencia-cégét, az xAI-t. Az esküdtszék szerint Musk már 2021-ben tudott azokról a körülményekről, amelyekre most a keresetét alapozta - írja a CNN.
„Az esküdtszék döntése megerősíti, hogy ez a per valójában egy versenytárs akadályozására tett képmutató kísérlet volt” – mondta az OpenAI ügyvédje, William Savitt.
A tárgyaláson az is elhangzott, hogy Musk korábban maga is támogatta egy profitorientált struktúra létrehozását, hogy az OpenAI versenyezni tudjon a Google-lel. Az OpenAI szerint Musk később megpróbálta megszerezni az irányítást a cég felett, majd távozott, amikor ez nem sikerült.
Musk azt kérte a bíróságtól, hogy kötelezzék az OpenAI-t több mint 130 milliárd dollár visszafizetésére a nonprofit szervezet számára, távolítsák el Altmant és Brockmant vezetői pozíciójukból, valamint bontsák vissza azt a vállalati átalakítást, amely az OpenAI-t a világ egyik legértékesebb technológiai vállalatává tette.
A tanúk között szerepelt az OpenAI társalapítója, Ilya Sutskever, valamint Shivon Zilis is, aki korábban az OpenAI igazgatósági tagja volt, és Musk több gyermekének édesanyja.
A tárgyalás során több száz oldalnyi belső e-mailt, üzenetet és jegyzőkönyvet mutattak be bizonyítékként, köztük Musk és Mark Zuckerberg üzenetváltásait is, amelyekben az OpenAI közös felvásárlásának lehetőségéről beszéltek.
Az ügy betekintést adott az OpenAI korai működésébe és finanszírozási terveibe is, beleértve a kriptovaluták lehetséges használatát. Emellett a tárgyalás során Musk magánélete is szóba került, különösen Zilis vallomása nyomán.
A Microsoft-ot szintén megnevezték az ügyben, Musk szerint ugyanis befektetéseivel segítette az OpenAI vitatott átalakulását. A Microsoft szóvivője az ítélet után üdvözölte az esküdtszék döntését.
Musk az X közösségi platformon „szörnyű aktivista bírónak” nevezte Rogerst, és azt írta, hogy az ítélet „veszélyes precedenst teremt”.
„Gyakorlatilag szabad utat adott a jótékonysági szervezetek kifosztásának, ha azt elég sokáig sikerül titokban tartani” – írta.
Musk vezető ügyvédje, Marc Toberoff közölte, hogy fellebbezni fognak az ítélet ellen.
„Ez az egész lényegében paródia. Musk nélkül ezt az egészet nem úszhatnák meg” – fogalmazott Toberoff.
