Kultúra
Végre elkészül a Latinovits Színház épülete
Augusztus 28-án kerekasztal-beszélgetéssel, a magyar színjátszás jövőjéről szóló konferenciával indítják az évadot a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban, augusztus 29-én pedig a város lesz az országos évadnyitó helyszíne is – mondta a teátrum 2015-2016-os jubileumi, százötvenedik évadáról tartott sajtótájékoztatón Ráckevei Anna igazgató. Emellett számos más programon is felidézik a múltat. Komolay Szabolcs alpolgármester a távirati iroda kérdésére válaszolva elmondta: megvan a fedezet a Latinovits Színház befejező munkálataira, később pedig kormányzati forrásból megkezdődhet a Csokonai Színház felújítása, korábbi tervek szerint ez 6 milliárd forintba kerülne. Somogyi-Tóth Dániel, a színház zeneigazgatója szerint a jubileumi évadot zenei téren a klasszikus értékek és az útkeresés egyaránt jellemzi majd. Gemza Péter, a Csokonai-színház művészeti vezetője közölte: október 7-én tartják az első nagyszínházi bemutatót, Orbán János Dénes A magyar Faust című művével. Az évadban is várják a gyerekeket és az ifjúságot, de kihagyhatatlan Szabó Magda debreceni író életműve is, ezúttal Az ajtó című önéletrajzi regényének adaptációját mutatják be – tette hozzá.
