Kultúra

Sztárok Mága Zoltán újévi koncertjén

Az idén újból lesz jótékonysági turné, jövőre pedig Oscar-díjasok érkeznek

Ramón Vargas Inva Mula, Elisa Balbot és Evgenia Laguna operaénekesek mellett Kossuth-díjas magyar művészek is szórakoztatták Mága Zoltán hegedűművész 9. Budapesti Újévi Koncertjének mintegy tizenháromezer fős közönségét a budapesti Arénában. A következő újévi hangversenyen Oscar-díjasok lesznek a vendégek, és Mága Zoltán az idén ismét útra kel a 100 Templomi Koncert jótékonysági turnéjával.

Mága Zoltán 20170105
A hegedűművész ismét megtöltötte a sportarénát (Fotó: Schummy Csaba)

Böjte Csaba ferences szerzetes erdélyi pártfogoltjai mellett az albán Inva Mula, a mexikói Ramón Vargas, az olasz Elista Balbot és az orosz Evgenia Laguna énekművészek, valamint Sümegi Eszter operaénekes, Balázs Fecó és Vásáry Tamás karmester is közreműködött Mága Zoltán hegedűművész idei, 9. Budapesti Újévi Koncertjén. A Budapesti Primarius Szimfonikus Zenekarral lezajlott hangversenyen Mága Zoltán bejelentette, hogy a nagy sikerre tekintettel 2017-ben ismét útjára indítja a 100 Templomi Koncert jótékonysági hangversenysorozatát. Elmondta azt is, hogy a következő, 10. újévi koncerten a tizenhatszoros Grammy-díjas David Foster, több világhírű zenei sztár producere és Oscar-díjas művészek lesznek a vendégei. A hangversenyen a legfiatalabb virtuóz, ifjabb Mága Zoltán, valamint Mága Jennifer is fellépett. A produkció sajtóközleménye idézi Ramón Vargast is, aki elmondta: „Mága Zoltán virtuozitásával és személyes karizmájával rabul ejtő atmoszférát teremt a gálaestjein, amire csak a nagy művészek képesek. Kifinomultan ötvözi a klasszikus zenei értékeket a látványos show-elemekkel, miközben tisztelettel és alázattal bánik a zenével. Virtuozitásával méltóképpen fejezi ki a remekművekben rejlő szenvedélyt, egyedi stílusával minket, fellépőket is lenyűgöz.”

Vásáry Tamás különleges eredménynek nevezte, hogy a hegedűvirtuóz évről évre tizenháromezer embert tud a klasszikus zenére behívni az Arénába, míg Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke, a Betegápoló Irgalmasrend magyarországi vezetője szerint a gálaest legnagyobb ajándéka az, hogy családdá formálja az Aréna közönségét.

A koncerten több mint ötszáz művész működött közre, a műsorvezető Ördög Nóra volt. A hegedűművész január 6-án Bécsben, a Wiener Konzerthausban ismétli meg az újévi koncertet, majd egy hónapos koncertsorozat keretében Floridában hallhatja a közönség a hegedűvir­tuózt és zenekarát.