Süllyedő csónak a Szajnán

Catherine Deneuve és Catherine Frot alakítja a két főszerepet (Forrás: Adsservice.hu)

Mindenesetre legutóbbi, Én és a mostohám című filmjében is remekel idősödő, halálos beteg nőként. Igazi francia asszonyt játszik, aki mindenekfelett szabad.

Úgy, mintha ez az alakítása az összes eddigi szerepének esszenciája lenne, beleértve önmaga karikatúráját is. Amikor, noha tudja, hogy agytumora van, még mindig nem mindegy, hogy melyik blúzát veszi fel, rendre figyelmezteti a másik nőt, hogy nem áll jól neki a ballonkabát, minden egyes belépése, legyen szó kocsmáról vagy közértről, olyan, hogy megáll körülötte a levegő, mindannak is görbe tükröt mutat, ami eddig ő maga, a francia film nagyasszonya volt a vásznon.

A történet szerint Claire (Catherine Frot) szülésznőként dolgozik, és éli a jó állampolgárként teljesítő, negyvenes, egyedülálló nők unalmas életét. Egy reggel, amikor hazaér, a rögzítőjén apja volt szeretője, Béatrice Sobolewski üzenete fogadja, és sürgős találkozót kér tőle. Odasiet a megadott címre, ahol a félálomban lévő, félmeztelen Béatrice (Catherine Deneuve) fogadja.

Lassan körvonalazódik, hogy mi történt eddig: Claire apja, amikor Béatrice elhagyta, öngyilkos lett, de ezt a nő, aki nem olvas újságot, a mai napig nem tudta. Claire mindeddig nem volt képes megbocsátani a volt szeretőnek, aki azonban közli vele, hogy halálos beteg, agydaganata van, és a világon senkije nincs rajta kívül.

Innentől a film középpontjában a pedáns, sótlan, szolid Claire és a bővérű, az életet továbbra is habzsoló Béatrice természetének folyamatos ütközése áll úgy, hogy a film nem egy ponton vígjátékba csúszik. Egyikük, noha élhetne, nem tud élni. A másik, noha nagyon tud élni, valószínűleg meg fog halni. Béatrice az utolsó erejével is éli a szeretőket tartó, kártyás, dohányzó, kifinomult ízlésű, szabad nő életét, olyan intenzitással, hogy végül Claire feladja, hogy az ellentétes pólust képviselje, és először csak Béatrice sminkeszközeit próbálja ki, aztán rákap a borozásra, végül összeszed egy férfit.

De mivel Martin Provost nem amerikai, hanem francia filmet rendezett, hatásvadász, szomorú végkifejlet és happy end sem terheli a történetet. Béatrice egyszer csak eltűnik Párizs gyomrában úgy, ahogy jött, váratlanul. Egy ideig még jeleket ad magáról, aztán már csak a Szajnán süllyedő csónak és a Párizs-külsőn a napban csillogó nyárfalevelek sejtetik, hogy meghalt. Vagy nem. Valójában sohasem tudjuk meg – mintha a Deneuve-féle francia nőnek a halál csak az egyik maszkja lenne a sok közül.

Közben belepillanthatunk a francia egészségügybe is, és a modern társadalmak képmutatásába, ahol a szülészetből a „racionalizálás” jelszavával szülésgyárat akarnak csinálni az illetékesek, és ahol addig lehet „kedves betegnek” lenni, amíg van pénzed, mert együttérzés is csak bizonyos összegért jár. A film külön erénye, hogy az összes mellékszereplő figurája is remekül kitalált, így a kamionosok szabad, férfias életét választó Paul (Olivier Gourmet) és az új, hiperszenzitív generációt képviselő fiúgyerek, Simon (Quentin Dolmaire) kettőse legalább olyan izgalmas ellentétet alkot, mint Claire és Béatrice kettőse.

Martin Provost nagyon sokat tud az emberről és a filmről is. Nem véletlenül kapott már César-díjat.

Én és a mostohám (Sage femme)
Francia dráma, 2017
Rendezte: Martin Provost
10/10