Kultúra
Som Lajos most bevallotta: írt jelentést
Az 1974-ben alapított Piramis basszusgitárosát egy olyan díjkiosztó után keresték fel otthonában a nyomozók, ahol az egyik slágerükbe hirtelen bejátszotta basszusgitárjával a Himnusz részleteit. Átvitték egy hotelszobába, ahol először a Himnuszról faggatták, majd a tudtára adták, hogy minden olyan dologról hírt kell adnia, ami káros a Magyar Népköztársaságra nézve – írja az Index.hu. Som Lajos korábban sem tagadta a beszervezést, de a jelentéseket titkolta. Egy interjúban azt mondta: 1976-ban a Piramis nemzetközi koncertturnéra készült, és megzsarolták: hangulatjelentéseket ír, vagy nem engedik el az együttest a turnéra. Som erről tájékoztatta zenésztársait, akik arra kérték, írja alá a papírt. A gitáros azonban ekkor még úgy emlékezett vissza, hogy nem volt hajlandó jelentéseket írni, emiatt az aranycsempészés koholt vádját hozták fel ellene.
