Kultúra
Postatakarék-központ: az arany bikafejtől a méhkaptárig
A Lechner Ödön tervezte épületben a hazai pénzügyi kultúra alapintézménye kezdhette meg működését a múlt század fordulóján
A Postatakarékpénztár intézményének lényege, hogy a postahivatalok közvetítőkként szerepelnek, bankfiókokként működnek. A 19. század végén nagy segítséget jelentettek a középosztály, a kistisztviselők, a munkások és a parasztok befektetéseinek és takarékoskodásának megkönnyítésében.
Az állam lassan ugyan, de felismerte, hogy a nemzetgazdaságba bevont takarékosság jelentős tőkeképző erő. A postatakarékok feletti felügyeletet gyakorló minisztérium a bankártevékenységgel nem egyszerre és nem az összes magyar postát bízta meg. Lassú, de állandó bővítéssel fejlesztették a hálózatot.
A Magyar Királyi Postatakarékpénztár alig maradt le az első ilyen intézmények alapításának idejétől. A világban először Angliában léptettek hivatalba 1861-ben postatakarékpénztárt, Ausztriában három évvel a miénk előtt, 1883-ban nyitott ki az osztrák postatakarék. Georg Theodor Coch, a német származású pénzember az európai példák beható tanulmányozása után dolgozta ki az osztrák rendszert. Az ő nevéhez fűződik az első postai csekk bevezetése, amelyet aztán egész Európa követett.
A Magyar Királyi Postatakarékpénztár felügyeletét a közmunka- és közlekedésügyi miniszter látta el. A pénztár működését takarék- és értékpapír-forgalommal kezdte, s ezt a tevékenységét három év elteltével csekkügyletekkel bővítette. Mivel állami takarékpénztárként működött, a szociális szempontok nagy szerepet játszottak ügyleteiben. A magánbankoknál lényegesen alacsonyabb kamatozású kölcsönöket adtak. A betétek adó- és illetékmentesek voltak. Az állam mindezekben megnyilvánuló támogató szándéka hamar népszerűvé tette az új intézményt, amely rendkívüli módon megnövelte az ügyfélforgalmat.
A Postatakarékpénztár nagy erőkkel népszerűsítette a takarékoskodást. Ennek volt egyik eszköze a gyerekeknek kiadott takaréklap és takarékbélyeg.
Az 1901-ben átadott, Lechner Ödön és Baumgarten Sándor tervei szerint felépített Hold utcai központi épületük, mely ma a Magyar Államkincstárnak ad helyet, építészeti megformálása is a postatakarék-pénztári eszme jegyében készült el. A Lechner Ödön legkiérleltebb alkotásának tartott – egyébként a kor nagyon olcsón felhúzott – épülete esetében a takarékosság nem jelentette azt, hogy lemondanak a minőségről. A magyar szecessziós építészet kiemelkedő alkotása egészen egyedi ornamentikával rendelkezik. Egykori kritikusa szerint Lechner művészetét „anyagszenvedély hatja át, az építész új anyagokat keres, melyek nem tűrik a dekoráció hagyományos kezelését, s kifejezik az új szerkezetek lényegét”.
A budapesti Postatakarékpénztár épületét a sátorszerű tetők csúcsain bikafejek, tyúkok, kígyók és különleges lények díszítik. Lechner a nagyszentmiklósi aranykincs egy jellemző motívumát használta a bikafej megalkotásánál, amellyel egyszerre utalt a honfoglaló magyarok fejlett kézműveskultúrájára, és, mivel aranyleletről van szó, annak anyagi értékére. Az aranyra, amely a bankot megbízható intézménnyé teszi.
Különösen érdekes az épület üvegtetejének szerkezete, amely méhsejtekre emlékeztető formákat használ. Lechner Ödönben, miként kortársában, Antoni Gaudíban, az organikus építészet úttörőit tisztelhetjük. Érdeklődésük az élővilág, a természet tudattalan építkezésének titkai felé fordult. Ennek különösen fontos részlete a méhek életében megfigyelhető rendszer, a méhtársadalom szervezettsége és szorgalmas munkával szerzett vagyona. A méhek iránti érdeklődés egyébként szinte minden művészeti ágban ott volt ezekben az időkben, Maurice Maeterlinck A méhek élete című műve például nagy sláger volt akkortájt, annak ellenére, hogy komoly tudományos kutatások alapján készült. Ebből következett aztán az az alapgondolat, amely szerint a természet gazdálkodása minden esetben a lehető legtakarékosabb, akárcsak a méhkaptárban élő szorgalmas méheké.
Lechner Ödön a magyar népművészet elemeinek felhasználásával azt mutatja meg, hogy a postatakarék olyan intézmény, amely létét a nemzet felvirágzásának köszönheti, s ahhoz maga is hozzájárul. Nem a semmiből született, hanem a magyarság évezredek óta felhalmozott, ha úgy tetszik, összetakarékoskodott anyagi és szellemi kincsei éltetik.
Aztán, hogy ezt a harmóniát száz évvel később miként próbálja tönkretenni és elpusztítani a globalizált világ kíméletlensége, azt hétköznapjainkban mindannyian megéljük.
Visszaszerzése kötelességünk.