Kultúra

Picasso, Modigliani és Malevics jövőre a fővárosban

Színes lesz a jövő évi kiállításnaptár

A Szépművészeti Múzeum február közepén a Rembrandt és a holland arany évszázad című kiállítással egy időre bezárta ugyan a kapuit, hogy egy nagyszabású rekonstruk­ció­val teljesen megújítsa az intézményt és annak tereit, a 2018-as újranyitásig azonban a múzeum gyűjteménye számos hazai és nemzetközi kiállításban megmutatkozik.

A Szépművészeti Múzeum stábja és kiállításai felköltöztek a Nemzeti Galériába, ahol most az állandó kiállításon egy válogatás látható a Szépművészeti főműveiből. A gyűjtemény legjelesebb alkotásai közben külföldön is bemutatkoznak: jelenleg Milánóban és Rómában, majd jövőre a párizsi Musée du Luxembourgban – mondta el Baán László miniszteri biztos. Victor Vasarely születésének száztizedik évfordulójára Aix-en-Provence-ban 2016-ban nagy kiállítássorozatot terveznek, ehhez jelentős kölcsönzésekkel csatlakozik a Szépművészetihez tartozó budapesti Vasarely Múzeum is. Jövő ősszel a Magyar Nemzeti Galéria a Kogarttal közös szervezésben a krakkói Nemzeti Múzeumban is megjelenik egy klasszikus magyar művészeti kiállítással, ahogy a brüsszeli Királyi Szépművészeti Múzeumban is előkészítenek 2016 októberére egy jelentős bemutatkozást a budapesti múzeum itáliai és németalföldi reneszánsz anyagából. A haarlemi Frans Hals Múzeumban a Szépművészeti holland gyűjteményéből mutatkozik be egy jelentős válogatás jövő ősszel.

Baán László elmondása szerint a budapesti kiállítási naptár is izgalmasnak ígérkezik. Január végétől májusig a jekatyerinburgi Művészeti Múzeum nemzetközileg kevésbé ismert, de rendkívül fontos orosz avantgárd gyűjteménye érkezik a Magyar Nemzeti Galériába, olyan alkotók munkáival, mint Kazimir Malevics, Vaszilij Kandinszkij, Alekszandr Rodcsenko, El Liszickij, Natalja Goncsarova vagy Mihail Larionov; ennek a gyűjteménynek a java így együtt még soha nem hagyta el Oroszországot. A tavasszal Pablo Picasso, majd Amedeo Modigliani munkáiból nyílik az egész életművet áttekintő, retrospektív igényű tárlat.

Baán László hozzátette: a nagy magyar mesterek retro­spektív tárlatai is folytatódnak: 2016 decemberében Ország Lili alkotásaiból nyílik életmű-kiállítás, de az év közben számos kamaratárlatnak is otthont ad a Nemzeti Galéria.