Nem sokat kell fáradoznia annak, aki meg akarja számlálni a történelmi Bihar vármegye és a váradi egyházmegye megmaradt templomait. A Magyar Királyság és az Erdélyi Fejedelemség közé ékelődött „Részek” – ismert nevén a Partium – huzatos vidék volt: a mohácsi csatavesztés és következményei, később Várad elfoglalása a török által 1660-ban, majd a meghódoltatott Bihar, Hajdú, Szilágy, Szatmár, Ugocsa, Ung és Bereg vármegye sarcolása, pusztítása miatt. A váradi püspökség középkori eredetű plébániái közül egy sem, a protestáns egyházak közül tíz-tizenöt élte túl a háborús időket.
A fél tucat román kori eredetű, magyarországi területen található bihari egyház közül a Berettyóújfalu keleti szélén található herpályi téglatoronyrom, a tőle északra levő Konyár 13-15. századi temploma, a Nyírség déli peremén levő Nyír-acsád, valamint a Nyíradony határában levő középkori téglatemplom maradványai képezik a vékony gyűjteményt. Legutóbb a román határ előtti utolsó település, Biharkeresztes református templomának renoválásakor derült ki, hogy 13. századi egyház fala lappangott az újkori épületben.
A település korai előzménye a köz-
ség nyugati határa, Told falu volt még a 12. században. Első említése 1214-ből származik, a Váradi Regestrum névtára szerint Fonchol (Fancsal) formában. A névadó az első ismert birtokosa volt, a bihari vár-
ispánság alá tartozó település első lakói a vár udvarnokai. Ám a köz-séget még előbb, a 12. század utolsó évében eladományozta a leleszi premontrei prépostságnak (Ung megye, Szlovákia) Boleszló váci püspök, Elvin váradi püspök jóváhagyásával.
A tatár invázió 1241-ben elpusztította, túlélő lakói újjáépítették, a 13. század végén a váradi püspökség tette rá a kezét, 1284 és 1290 között kelt levelek tanúsága szerint a javait egymás közt osztotta meg a váradi káptalan és a székesegyház Szent Kereszt oltárának gondnoka. Innen ered a község Szent Kereszt titulusa, amelyet első ízben 1374-ben írtak meg oklevélben.
Egy 1552-ben végzett összeírás szerint a nyolcvanhat telkes Keresztes a környék legnépesebb településének számított, alesperességi székhelyéhez számos plébánia tartozott; 1554 és 1566 között csak római katolikusokat tartottak számon, ettől fogva azonban túlnyomó többségbe kerültek az áttért reformátusok. Várad vára 1660-ban elesett, és a törökök uralma alá került Bihar vidéke. Amikor 1692-ben eltakarodtak a hódítók, Keresztes lakatlan pusztaság volt, hat menekült családot a szomszédos Bárándon írtak össze. A 18. század óta Mezőkeresztesnek nevezték, 1912-ben lett Biharkeresztes. A 20. században átlag négyezer lakosnál is népesebb községet 1989-ben várossá nyilvánították. Főutcája fölé magasodik a barokk stílusú kálvinista templom. Középkori mivoltáról árulkodik, hogy az újkori épület hajóját szintén kelet felé tájolták, a meghosszabbított szakasz a nyugati, Árpád-kori hajóhoz, illetve a toronyhoz csatlakozik. Félkör záródású, 13. századi ablakait a közelmúltban tárták fel és restaurálták.
Nagyváradtól keleti irányba, a város szélétől húsz kilométerre,
a Királyhágó és Kolozsvár felé vezető öreg országúton érünk célba Mezőtelegden (Tileagd). Út menti református temploma gótikus remekmű, korábbi – román kori – belső részletekkel. Valamiféle csoda kellett hozzá – vagy a törökök lustasága? –, hogy nem pusztult el, mint sok más középkori egyház a Sebes-Köröstől a Berettyó völgyéig terjedő dombvidéken. A helység neve a régi magyar „telek” szó „d” kicsinyítő képzős alakja. Első ízben egy 1294-ben keltezett levél 1572-ben átírt másolatában bukkan fel a neve, a Mező előszót 1733-ban használták elsőként a királytól elnyert mezővárosi címmel. A települést 13. századi székely határőrök alapították, akik nem sokra rá visszatértek ősi udvarhelyszéki honukba. Helyükbe 1291-ben költözött a Csanád nemzetségbeli Tamás comes (őrgróf), a Telegdiek nemtője, akitől kezdve Thelegdy alakban írták előkelő rangjukat és címüket. Helységüknek a 14. században árumegállító joga is volt a királyi szabadalommal. Thelegdy Csanád esztergomi érsek 1335-ben Szent Ferenc rendi kolostort alapított a közelben, ahol 1347-ben a magyarországi ferences rendtartomány elöljárói tartották országos gyűlésüket. A város népének nagy része átállt 1557-ben a protestáns hitre. Thelegdy Mihály plébános még 1571-ben is misézett a fogyatkozó katolikus közösségnek; a ferencesek rég elhagyták a rendházukat.
A templom eredetileg a 13. században épült, 1507-ben újították és nagyobbították meg a reformátusok a csúcsíves stílus jegyében. Nyugati tornyos, egyhajós csarnoktemplomot látunk, az alacsonyabb tetőgerincű, kelet felé tájolt apszis a nyolcszög öt oldalával záródik. Lándzsaíves ablakainak faragott kőrácsai a 15. század második felére értek meg, időben és térben jócskán messze a felső-magyarországi gótikától. A szentély keleti végfalának vakablakában hagyta meg írásban munkája emlékét Komádi Kun Mihály. Legbecsesebb értékei a templomnak a belső falakat nagyrészt beborító, újra látható, 14. századi freskók. A protestánsok bemeszelték az emberábrázolású képeket, amelyeket az elmúlt évtizedben feltártak és restauráltak. A déli falon, 13. századi vakablakok közötti falmezőn Szent István, Szent László király és Szent Imre herceg (megcsonkított) képeit láthatjuk.
