Kultúra
Nyolc újabb kötet a Nemzeti Könyvtártól
Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott mutatta be a legfrissebb nyolc kötetet tegnap Budapesten. A távirati iroda tudósítása szerint az eseményen arra emlékeztetett: a harmadik sorozatban a magyar értelmiség képviselői ajánlhatták a köteteket. A most megjelent műveket mások mellett Szegedy-Maszák Mihály irodalomtörténész, Fábri Péter író, Verebes István rendező, Huszti Péter színművész, valamint Jankovics Marcell és Horváth Ádám rendezők ajánlásával adták ki. Pozsgai Zsolt író, a sorozat egyik szerkesztője a Bál a havason című erdélyi antológiáról elmondta, a kötetben a jól ismert írók mellett az emlékezetből kissé kikopottak is helyet kaptak.
