Kocsis Zoltán és Pilinszky János barátságát és művészetét idézték meg a Kopogtatások című esten hétfő este a New York Kávéházban. A zenén és a verseken túl a két művészhez fűződő személyes kapcsolataikról is meséltek a meghívottak a szezonzáró esten.
A zene és a költészet két halhatatlan alakjára és barátságukra emlékeztek hétfő este a New York Kávéházban. Az est címét a Kopogtatások című háromfelvonásos opera inspirálta, amelyet együtt tervezett Kocsis Zoltán és Pilinszky János – mondta az esten a háziasszony, Juhász Anna, aki ezután személyes történetekről kérdezte a meghívottakat. Rácz Zoltán zenész és Surányi András rendező elmondta, hogy Kocsis Zoltán most is hiányzik, a zene iránti elhivatottsága, maximalizmusa egyfajta űrt hagyott maga után. Rácz Zoltán hozzátette: a zeneszerzőben megvolt az isteni szikra és a meghökkentően nyers stílus kettőssége. Surányi szerint pedig valóságos fizikai fájdalmat okozott neki egy-egy hamis hang. Kocsis Zoltán világhírű zongoraművész, karmester és zeneszerző 2016 novemberében halt meg, mérföldkövet, mércét jelentett a magyar zenei életben, a zenei interpretációban, a zenéről való gondolkodásban. Zeneművészete, munkássága mindenkire hatott. Zsenialitását egyrészt istenadta tehetségének köszönhette, amelybe beletartozott abszolút hallása és szinte fotografikus memóriája, másrészt hihetetlen profizmus jellemezte – mindez áldás és teher volt egyszerre. Fűzfa Balázs irodalomtörténész az esten hangsúlyozta: Pilinszky ugyanolyan érzékeny volt a versbeli hangokra, mint Kocsis a zenei hangokra. Ráadásul Pilinszkyt is a halálos pontosság jellemezte. A belső magányosság is közös volt bennük: mindketten maguknak való, zárkózott életet élő művészek voltak.
Kocsis – a kettejük közötti harmincegy év korkülönbség ellenére – közeli barátja volt Pilinszkynek, a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költőjének. Annak a költőnek, aki életművében korának kegyetlen világát elemzi, leképezvén az ember magárahagyottságát, a létezés szenvedése elől való menekvés hiábavalóságát, az élet stációit átható félelmet és rémületet. Kocsis az 1970-es években találkozott először Pilinszky műveivel, elsőként prózájával, és 1973-ban ismerkedtek meg: „Kezet fogtunk, és megbeszéltünk egy találkozót.” – mesélte Kocsis Zoltán egy interjúban első találkozásukról.
Ha összegezni szeretnénk kettejük viszonyát, akkor mindenféleképpen mester és tanítvány viszony volt ez, azonban a költő magával egyenrangúnak tekintette a fiatal, mindössze huszonegy éves zongoraművészt.
Kettejük barátsága valamiféle villanásszerű barátság lehetett, amelyben a belső magányosság kulcsfontosságú volt. Pilinszky ebben a belső magányban nem írt sok verset, kevés szóval fogalmazott – mondta Fűzfa Balázs.
A Surányi András által rendezett Kocsis – Intim megvilágításban című dokumentumfilmből is vetítettek részleteket, amelyben a karmester vallott világnézetéről, istenképéről és Bartókról. Az emlékest zárásaként Földes László Hobo olvasott fel Pilinszky-verseket.
Kocsis – a kettejük közötti harmincegy év korkülönbség ellenére – közeli barátja volt Pilinszkynek, a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költőjének. Annak a költőnek, aki életművében korának kegyetlen világát elemzi, leképezvén az ember magárahagyottságát, a létezés szenvedése elől való menekvés hiábavalóságát, az élet stációit átható félelmet és rémületet. Kocsis az 1970-es években találkozott először Pilinszky műveivel, elsőként prózájával, és 1973-ban ismerkedtek meg: „Kezet fogtunk, és megbeszéltünk egy találkozót.” – mesélte Kocsis Zoltán egy interjúban első találkozásukról.
Ha összegezni szeretnénk kettejük viszonyát, akkor mindenféleképpen mester és tanítvány viszony volt ez, azonban a költő magával egyenrangúnak tekintette a fiatal, mindössze huszonegy éves zongoraművészt.
Kettejük barátsága valamiféle villanásszerű barátság lehetett, amelyben a belső magányosság kulcsfontosságú volt. Pilinszky ebben a belső magányban nem írt sok verset, kevés szóval fogalmazott – mondta Fűzfa Balázs.
A Surányi András által rendezett Kocsis – Intim megvilágításban című dokumentumfilmből is vetítettek részleteket, amelyben a karmester vallott világnézetéről, istenképéről és Bartókról. Az emlékest zárásaként Földes László Hobo olvasott fel Pilinszky-verseket.
