Az Aranyélet nyersen a néző képébe vágja, hogy nem egyszerű választás kérdése, hogy becsületes vagy-e, de közben nyomorogsz, vagy szemet hunysz egyes dolgok fölött, és picivel jobb életet hozol össze magadnak – mondta Mátyássy Áron filmrendező az HBO csatornára készülő nyolcrészes sorozat alapfelvetéséről. A fesztiváldíjas rendező új televíziós munkáját Dyga Zsomborral felváltva rendezi, és novembertől láthatják a tévénézők, szeptemberben pedig második nagyjátékfilmjét, a Víkendet mutatják be a hazai mozik Gryllus Dorkával és Simon Kornéllal a főszerepben.
Mátyássy Áron: A film kiköveteli magának a saját stílusát (Fotó: Horváth Péter Gyula)
- Adott egy tizenhat éves lány, aki egy romkocsmában szétcsapja magát, mert rájön, hogy szülei nem tisztességes úton jutottak vagyonhoz. Ezt a drámát fejtegeti a nyolcrészes sorozat?
- A történet szerint egy családfenntartó apukának viszonylag magas életszínvonalat sikerült biztosítania a szeretteinek, és annak él, hogy ezt a nívót ne adja alább. A családjában úgyszólván ki van mondva, hogy meg kell tartani ezt a szintet. A két gyerek közül az idősebbik fiú már kicsit kiábrándult, ezzel szemben Míra, a tizenhat éves lány inkább a gyerekkor felé szeretne menekülni. Homokba dugva a fejét, s azt képzeli, hogy a jólétet, amelyben él, szülei becsületes munkával teremtették meg. Az ő története az, hogy naivitása mellett rájön, hogy milyen mocskos utakon jutott hozzá apja ahhoz, amit ő is élvez. A kitörés egyik stádiuma az említett jelenet, hogy egy romkocsmában találja magát, ahol kitör belőle a feszültség. Hálás dramaturgiai forma a családsorozat, ahol a szülők és a gyerekek generációs problémáinak bemutatásán keresztül széles körű tablót lehet adni.
- Némi áthallás érezhető a néhány éve a köztévében vetített Átok című sorozatával, hiszen abban is egy tinilány csalódik szüleiben, még ha más okokból is.
- A műfajból adódóan vannak nagyon hasonló jelenetek: például amikor egy beszélgetésen kiborul a bili, és kibukik a sok addigi hazugság, elhallgatás. Ennek a forgatókönyvnek az az egyik állítása, hogy hiába mondják, próbálj becsületes lenni, és akkor jó lesz neked, ez ennél kicsit bonyolultabb. A mai Magyarországról is számtalanszor eszembe jut az Ötödik pecsét című film, Fábri Zoltán klasszikusa, amely Sánta Ferenc regényéből készült. Elhangzik benne egy történet egy zsarnokról, aki lelkifurdalás nélkül szerez meg mindent, és adott egy rabszolga, akinek tiszta a lelkiismerete, viszont az egész élete nélkülözés és szenvedés. Egy kocsmában vetődik fel a kérdés, hogy melyik életet választanánk. Elsőre mindenki arra voksol, hogy tiszta lelkű szolga lesz, mint kegyetlen elnyomó, de aztán szép lassan elgondolkoznak, hogyha nincs lelkifurdalás, akkor miért is ne lehetnénk olyanok. Inkább a zsarnoki létet választják a példázat szerint, hiszen, ha nincs semmi retorzió, akkor miért is ne. Ma is könnyű azt mondani, hogy az igazságosság mellett voksolunk, mégis sok esetben áldozatsors a becsületességet választani. Az ember pedig nem hős, nagy átlagban sokkal esendőbbek és gyarlóbbak vagyunk. Nagyon bonyolult az, amiben talpon kell maradnunk, és az utunk sok kompromisszummal van kikövezve. Az Aranyélet mindezt pőrén az arcunkba vágja.
– Az előző sorozata is igazolja, hogy másfajta igény lépett fel a televíziós sorozatgyártás iránt. Nem „sorozatrendezőket” kérnek fel, hanem játékfilmesekkel dolgoztatnak.
– Az HBO-nál egyfajta ars poetica, hogy alapvetően nem televíziós tapasztalattal bíró rendezőket választanak ilyen sorozatokra, hanem a játékfilmesek közül keresnek. A színészek és a technika a szempontjából is ugyanazt a minőséget szeretnénk garantálni a sorozatban, mint a nagyfilmekben. Thuróczy Szabolcs mellett Ónodi Eszter, Anger Zsolt, Lengyel Tamás és két fiatal tehetség, Döbrösi Laura és Olasz Renátó látható a főszerepekben, és a mellékszerepekre is hasonló kalibereket kértünk fel: Igó Éva és Fullajtár Andrea tűnik fel egyes jelenetekben.
– Az Átok című sorozat esetében az is felmerült, hogy akár játékfilmmé alakítható. Elvetették ezt?
– Felmerült, de letettünk róla: fölösleges játékfilmet csinálni egy sorozatból, mert éppen attól jó, hogy egyes történések hosszabban ki vannak bontva. A sztoriban kódolva van, hogy az életed része lesz heteken keresztül, és ez pluszerőt ad ennek műfajnak. Ma szinte már fontosabb szerepe lett a tévés műfajoknak, mint a mozinak, hiszen jó esetben játékfilmes minőséggel tudják a sorozatélményt nyújtani.
- Nem gondolja, hogy első filmje, Az utolsó idők kimagasló sikere után - szándékától függetlenül - hosszú idő telt el ahhoz, hogy ismét nagyjátékfilmet készíthessen?
- Alapvetően mázlista vagyok, mert a magyar filmgyártás leállása idején új kihívásokat kaptam a sorozattal és egyéb munkákkal, s ezek úgymond mozgásban tartottak. A következő játékfilmemről, a Víkendről mindig azt gondoltam, hogy amikor leállították három héttel a forgatás előtt, 2010 nyarán, annak valami sorsszerű oka volt, van még mit fejleszteni rajta. És valóban, több pénz lett rá, sokat fejlődött a forgatókönyv, és nekem is több tapasztalatom lett azóta, hogy belekezdtünk.
- Mintha szeretné az alternatív színházakból választani a művészeket… Jól látom ezt?
- Nem így válogatok, mert úgy gondolom, hogy az úgynevezett kőszínházi színészek éppen olyan jók, és az sem véletlen, ha filmben sokat alkalmaznak valakit. A kérdés a színészek esetében inkább az, hogy a rendező olyan helyzetbe tudja–e hozni őket, amiben még nem mutatták meg magukat.
- A Víkend egyik főszerepét alakító Gryllus Dorka esetében milyen az eddig tőle nem ismert figura?
- A Víkendben egy törtető, arrogáns, nagypofájú ügyvédet játszik majd Gryllus Dorka. A castingon benne éreztem, hogy egyrészt magabiztos, de amikor sebezhetőnek kell lenni, azt is profin hozza.
- Szeptemberben kerül a mozikba ez a thriller, hogy érzi most, sikerült megvalósítania azt, amit elképzelt?
- Sok tekintetben más lett, mint amit előzetesen elterveztem, de ez is igazolja, hogy nem lehet úgy nekimenni egy munkának, hogy a fejedben van a kész film, és percről percre leforgatod. Ez alapvetően thriller, így a legfontosabb, hogy a feszültséget végig fent tudja tartani. Én ezt a hatásmechanizmusát már nem tudom megítélni, túlságosan ismerem elejétől a végéig, bár sok jó visszajelzést kaptam, amely szerint sikerült elérni.
