Negyed évszázad a Szigeten

Születésnapot ünnepelt a Hungarikum falu, anyaintézménye, a skanzen ötvenéves (Fotó: Ficsor Márton)

A Sziget sohasem csupán néhány koncertből, DJ-programból áll, ez a rendezvény sokkal több annál: a színházi és táncprogram annyira párját ritkító, hogy egy önálló színházi fesztivál is büszke lehetne, ha ilyen programot sikerülne összehoznia, néhány éve pedig már a cirkuszi sátor is vetekszik ezzel a felhozatallal, mind minőségében, mind a bemutatott produkciók számában. Nem is beszélve a kis utcaszínházakról, amelyek nap közben járják a Szigetet, a legváratlanabb helyeken bukkannak fel különleges produkcióikkal.

Az idén egy spanyol akrobata­társulat és egy francia zenészcsoport produkciójának fúziójából jött létre a Latayala című előadás. A Szigetnek mint egyfajta színházi-fesztiváli igazodási pontnak a nemzetközi megbecsültségét jelzi: nem ez az első eset, hogy külön erre az alkalomra készítenek rangos külföldi társulatok új darabot. A Latayala tulajdonképpen konkrét, elmesélhető cselekmény nélküli futurisztikus álom, kalandozás az érzelmek rejtett zugaiban, olykor a madáchi falanszter peremén egyensúlyozva, olykor a magasba törve, nemcsak a szilárd talajtól, de a realitásoktól is elrugaszkodva. Az előadás központi témájaként a rabságot jelölhetnénk meg, még ha ez kimondatlanul jön is át a közönséghez. Nem a szó profán értelmében vett rabság ez, hiszen az ember rabja a vágyainak: a magasba tör, ahová eljuthat ugyan, de csak az életét veszélyeztetve. Rabja berögződéseinek, szokásainak is: képtelen szabadulni a kényelmes napi rutinjától, amivel feléli a bolygó erőforrásait. És rabja a modern hétköznapok rohanásának is. Rabja szerelemnek, szenvedélynek – annak a bizonyos károsnak is –, rabja a tétlenségének és a felelőtlenségének is, amivel pusztulásba sodorja a bolygót. A darab talán éppen ezért befejezetlen, lezáratlan, nincs csattanója. A szereplők csak félbehagyják cselekvésüket – persze távolról sem hétköznapi akrobatikus produkciók ezek –, megszakad a szakadatlanság. Vége. Talán csak az előadásnak, talán mindennek így lesz egyszer majd vége. A produkció legalábbis ezt sugallja.

Születésnapot ünnepelt az idén a Szigeten a Hungarikum falu is, ráduplázva a rendezvény életkorára: az idén ötvenéves a programhelyszín állandó partnere, a Szentendrei Skanzen. A jubileum előtt különleges kiállítással, alkalmi programokkal tisztelegtek. Azt pedig már évek óta csodálatos látni, ahogyan az Európa minden tájáról összeverődött fiatalok a hajnali órákig tanulják a Hungarikum faluban a magyar néptáncokat, strandpapucsban, vastag talpú bakancsban vagy éppenséggel mezítlábasan.

Lapzárta után, ma hajnalban – a vélhetően fergeteges búcsúkoncertet és bulit követően – a hátizsákosok tömege megindult a fővárosi pályaudvarok, illetve a reptér felé. S ezzel nem egyszerűen csak egy Sziget ért véget, hanem a fesztiváltörténelem negyed évszázadára tettük ki a pontot a jövő évi nyitásig.