A Déli-Bakony és a Balaton-felvidék között elterülő karsztos lapályt épp egy tucatnyi kisebb-nagyobb falu népe lakja. A 77-es számú úttól délre 300–400 méter tengerszint feletti magasságot is elérő fennsík uralja a tájat szépen újraerdősített területekkel.
A Szent Mihály-klastrom északi és keleti falazata a szentély síremlékeivel (a szerző felvétele)
Nagyvázsony a középkorban fontos helynek számított: az Adriától Zágrábon és Kanizsán keresztül vezető főút itt csatlakozott az Észak-Itáliából Muraszombaton és Vasváron átmenő bakonyalji útszakaszhoz, hogy azután együtt érjék el a Fehérvárra vivő hadi utat. Amelynek régiségét az útba eső Inota település jelzi: a hely neve és jelentése a római korból ered, a katonai utat hat mérföldenként egy-egy faragott oszlopkő jelezte, közülük maradt fenn az egyetlen bevésett „I. Nota” jelű kő.
A 10. században érkezett honfoglaló magyarok közül a Váson nemzetség foglalta el az akkor még őserdős vidéket. Középkori okleveleken a Vesen, Veseni néven is szerepelnek. Vásont faluként az 1082. majd egy 1093. évi hamis oklevél említette először. Az első hiteles okirat csak 1233-ban említi újra Vázsonyt egy határbejárás alkalmával. A nemzetség első ismert tagja egy Ákos nevű nagyúr volt, aki 1216-ban a királyné udvarbírájaként, több vármegye ispánjaként szolgált. Egy évre rá már Salamon bán volt a környék birtokosa.
Az egyik hűséges vitézének, Kopasz Andrásnak adományozta Vázsonyt, aki helyette vett részt II. Endre király szentföldi hadjáratában.
Ezután a pápai tizedszedők lajstroma említette a helységet mint parochiális helyet, amikor a plébánosa harminc, illetve negyven ezüstdénárt rótt le évente dézsmaként a római Szentszék hivatalának. Vezseny fia Ferenc, László fivére kérésére 1383-ban I. (Anjou) Károly Budán kelt oklevelében felszólította a vasvári káptalant a határjárásra; még ugyanezen évben Vezsenyi Domonkos fia, Miklós fia Lászlónak birtokai voltak Barnagon és Pécselyen. A 15. század elején Dömötör tihanyi apát ellen pert indítottak a Vezsenyi földesurak, mivel a vázsonyi tizedet önmagának foglalta le. Hunyadi János kormányzó 1446-ban Vázsonyt, Csepelyt, Barnagot és Kisszöllőst familiárisának, Rozgonyi Sebestyénnek adományozta. Hogy az említett személyek birtokába kerültek-e mindezen javak, sosem tudhatjuk meg.
Az 1431-ben született Kinizsi Pál még csak tizenöt éves volt, amikor mindezek történtek. A magyar nép emlékezetében úgy él, mint a nagy erejű, dicsőséges csatákat nyerő és törökverő, mindig győztes hadvezér. Nagyszerű katonai pályájáról az első adatot 1467-ből ismerjük, Kinizsi ekkor vett először részt Hunyadi Mátyás hadjáratában, Moldvában. Hosszú beszéd volna elmondani, hány csatában harcolt Kinizsi: 1472-ben a Vág völgyében a lengyelek ellen, 1477-ben osztrák földön, 1479-ben a Délvidéken, ahol a Kenyérmezei ütközetben Báthori István vajdával harmincezer muzulmán törököt kaszaboltak le.
Véres harcainak szünetében Kinizsinek gondja volt a dunántúli birtokaira, egyházaira is. Ő maga és az apósa – Magyar Balázs – 1483. május 5-én kelt alapítólevelében a Szent Pál szerzetesrend számára kolostor építkezését írták alá.
A Vázsony mezőváros közvetlen közelében kijelölt, erdős, bő patakvízzel ellátott területen építendő klastrom intézményes eljárása már egy évvel előbb megkezdődött a római Szentszék előtt: 1482. február 21-re keltezve megküldték az engedélykérelmet, amit meg is kaptak. Hét évi búcsút és gyűjtést rendeltek el a Szent Mihály arkangyal titulusú klastrom számára. Kinizsi állandó kapcsolatban volt a budaszentlőrinci pálos kolostor szerzeteseivel, akik közt számos jó képességű építész, kőfaragó és ácsmester tevékenykedett.
Kinizsi Pál példaképe Báthori országbíró volt, aki 1480-tól kezdve jórészt a török rabokra és tisztekre kirótt sarcból építette fel a nyírbátori templomot, az ország akkori legszebb, Mátyás király korabeli gótikus egyházát. A vázsonyi kolostor 1485–86-ban készülhetett el, bár még 1499-ben is folytatódtak utómunkálatok.
A várúr parancsára halastavat is létesítettek, amelynek felduzzasztott vize malmokat hajtott lefelé tovább is az Eger-patak völgyében a szigligeti Balatonig.
A Nagyvázsony és/vagy Nemesleányfalu felől érkező látogatók szeme elől eltakarja a temetőszéli lombos erdő az impozáns, fehér dolomitkőből épült pálos rendi templomot.
Ötszáz évvel ezelőtti pusztulása dacára most is lenyűgöz a látványa: a megmaradt tizenhét méter magas északi fal, valamint a keletnek tájolt, félnyolcszög-záródású szentély.
Csúcsíves ablakainak magassága elérte a kilenc métert, és ha mindehhez még hozzávesszük a hét méter magas tetőt, elképzelhetjük az eredeti nagyságát.
