Kultúra

Művészeti középdíjakat adott át Balog Zoltán

Hetvenöt alkotó, tizennyolc kategóriában kapott elismerést

Önök így együtt és külön-külön is megteremtenek egy darabot a márciusi ifjak vágyaiból és reményeiből, arról a Magyarországról, amelyben élni szeretnénk - mondta Balog Zoltán pénteken a Pesti Vigadó épületében, az állami művészeti és miniszteri szakmai díjak átadásán.

Az emberi erőforrások minisztere a nemzeti ünnep alkalmából 75 alkotónak adott át elismerést, 18 kategóriában.
"A márciusi ifjak között sokféle kultúra, habitus, akarat volt jelen a világról, Magyarország jövőjéről, de együtt tudtak valamit megvalósítani a döntő pillanatban" - hangsúlyozta beszédében Balog Zoltán.
Mint fogalmazott, olyan Magyarország lebeg a szemünk előtt, amilyet 19. századi hős elődeink akartak: a béke, a szabadság, a közös teherviselés, a felelős minisztériumok Magyarországa, "ezt keressük a magyar emberek alkotásaiban, teljesítményében, és felismerjük benne a márciusi ifjakat mozgató erőt".
Balog Zoltán arra is kitért, hogy mostanában is "öntudatos, nemzeti magyar cinkosság kellene újra Brüsszelben, Moszkvában, Berlinben, Washingtonban, sőt leginkább Budapesten".
A tárcavezető Orbán Viktor miniszterelnök megbízásából, Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár társaságában öt alkotónak nyújtott át kiváló művész címet, tizenhatan érdemes művész elismerést, hárman pedig Babérkoszorú díjban részesültek. 
Balog Zoltán emellett hét-hét művésznek Jászai Mari-díjat, József Attila- és Munkácsy Mihály-díjat adományozott, a Liszt Ferenc- és a Ferenczy Noémi-díjat öten-öten érdemelték ki. Balázs Béla-díjban négyen, Bánffy Miklós-díjban hárman, Balogh Rudolf-, Harangozó Gyula- és Erkel Ferenc-díjban ketten-ketten részesültek.
Nádasdy Kálmán-díjat, Németh Lajos-díjat, Szabolcsi Bence-díjat egy-egy, szakmájában kiváló teljesítményt nyújtó személynek ítéltek oda, a Táncsics Mihály-díjat idén hárman kapták meg. 
Pénteken vette át elismerését két tavalyi díjazott. Három alkotó távollétében családtagok vagy kollégák vették át a díjat, egy negyedik pedig egy későbbi időpontban veszi át.
Balog Zoltán Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárral a Pro Caritate-díjat is átadta. Az ünnepi műsorban fellépett a Csillagszemű táncegyüttes, Tompos Kátya, Hrutka Róbert és Kalmus Felicián.

balog
Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke megbízásából Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a magyar irodalom területén nyújtott kiemelkedő teljesítménye elismeréseként Magyarország Babérkoszorúja díjat adott át:

Ferenczes István, József Attila-díjas költő, az MMA rendes tagja részére,
Tamás Menyhért, József Attila-díjas író, költő, az MMA rendes tagja részére,
Zalán Tibor, József Attila-díjas költő részére.

A magyar művészet értékeinek gyarapítása érdekében végzett magas szintű, igényes teljesítménye elismeréseként Magyarország Kiváló Művésze díjban részesült:

Dunai Tamás, Jászai Mari-díjas színművész, Érdemes Művész,
Kertesi Ingrid, Liszt Ferenc-díjas operaénekes, Érdemes Művész,
Lorán Lenke, Jászai Mari-díjas színművész, Érdemes Művész,
Lovas Pál, Liszt Ferenc-díjas táncművész, Érdemes Művész,
Tordai Teri, Jászai Mari-díjas színművész, Érdemes Művész.

A magyar nemzeti kultúra, művészi alkotómunka területén végzett kiemelkedő művészi értékteremtő munkája elismeréseként Magyarország Érdemes Művésze díjban részesült:

Baska József, Munkácsy Mihály-díjas festőművész, szobrászművész,
Bencze Ilona, Jászai Mari-díjas színművész,
Dr. Bodolay Géza, Jászai Mari-díjas rendező,
Csáji Attila, Munkácsy Mihály-díjas festőművész, az MMA rendes tagja,
Hollerung Gábor, Liszt Ferenc-díjas karmester,
Illényi Katica, Liszt Ferenc-díjas hegedűművész,
Kéri Imre, Munkácsy Mihály-díjas festő- és grafikusművész,
Koltay Gábor, Balázs Béla-díjas filmrendező,
Mezei Gábor, Munkácsy Mihály-díjas belsőépítész, az MMA rendes tagja,
Oberfrank Péter, Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester,
Prunyi Ilona, Liszt Ferenc-díjas zongoraművész,
Rátóti Zoltán, Jászai Mari-díjas színművész, az MMA rendes tagja,
Spindler Béla, Jászai Mari-díjas színművész,
Szemadám György, Munkácsy Mihály-díjas festőművész, az MMA rendes tagja,
Ujlaki Dénes, Jászai Mari-díjas színművész,
Záborszky Kálmán, Liszt Ferenc-díjas karmester, az MMA rendes tagja.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a mozgókép területén végzett kiemelkedő alkotótevékenysége, valamint művészi és tudományos teljesítménye elismeréseként Balázs Béla-díjat adományozott:

Czakó Judit, filmvágó részére,
Kabay Barna, rendező, producer részére,
Köbli Norbert, forgatókönyvíró részére,
Petényi Katalin, forgatókönyvíró, rendező, vágó részére.

Kiemelkedő fotóművészeti, fotószakírói tevékenysége elismeréseként Balogh Rudolf-díjban részesült: 

Dr. Baki Péter, a Magyar Fotográfiai Múzeum igazgatója, művészettörténész, fotótörténész, 
Szalontai Ábel, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem DLA egyetemi adjunktusa, a Média Intézet Fotográfia Tanszék vezetője, fotóművész.

Kiemelkedő színművészeti - színészi, rendezői, díszlet- és jelmeztervezői, látvány- és világítástervezői, dramaturgiai - és színháztudományi - színházelméleti és színházi kritikusi - tevékenysége elismeréseként Jászai Mari-díjban részesült:

Fekete Péter, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója,
Guelmino Sándor, színházi rendező, dramaturg,
Kautzky Armand, az Új színház színművésze,
Kiss József, a szolnoki Szigligeti Színház művészeti vezetője, rendező, dramaturg, drámaíró,
Láng József, színművész,
Sáfár Mónika, a Madách Színház színművésze,
Újhelyi Kinga, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház színművésze.

Kiemelkedő zenés színházi rendezői tevékenysége elismeréseként Nádasdy Kálmán-díjban részesült: 

Szomor György, színművész, rendező.

Kiemelkedő bábművészeti tevékenysége elismeréseként Blattner Géza-díjban részesült:

Török Ágnes, a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház bábszínésze. 

A táncművészet terén kiemelkedő alkotói, előadói, tudományos és pedagógiai tevékenysége elismeréseként Harangozó Gyula-díjban részesült: 

Bora Gábor, táncművész, táncpedagógus,
Velekei László, a Győri Balett művészeti asszisztense.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere - kiemelkedő zeneszerzői, zenei rendezői tevékenysége elismeréseként - Erkel Ferenc-díjat adományozott:

Márkus Tibor, jazz zongoraművész, egyetemi adjunktus részére,
Zombola Péter, művészeti koordinátor, egyetemi adjunktus, zeneszerző részére.

Kiemelkedő zenei előadóművészeti tevékenysége elismeréseként Liszt Ferenc-díjban részesült: 

Balázs János, a Snétberger Zenei Tehetség Központ zongoratanára, zongoraművész,
Horváth Mária, a Magyar Rádió Kórusának énekművésze,
Pál István, a Hagyományok Háza - Magyar Állami Népi Együttes zenekarvezető prímása, népzenész, 
Dr. Ordasi Péter, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar oktatója, karnagy,
Várdai István, gordonkaművész.

Kiemelkedő zenetudományi, és zenei ismeretterjesztő tevékenysége elismeréseként Szabolcsi Bence-díjban részesült: 

Pávai István, a MTA BTK Zenetudományi Intézet tudományos főmunkatársa, népzenekutató.

Kiemelkedő iparművészeti, ipari tervezőművészeti tevékenysége elismeréseként Ferenczy Noémi-díjban részesült: 

Bányász Judit, textilművész,
Botos Péter, üvegművész,
Göbölyös Márta, textilművész,
Husz Ágnes, keramikusművész,
Jáger Margit, keramikusművész.

Kiemelkedő képzőművészeti tevékenysége elismeréseként Munkácsy Mihály-díjban részesült: 

Foster Colin, szobrászművész,
Lajta Gábor, festőművész,
Lux Antal, festő-, grafikus- és médiaművész,
Pál Csaba, grafikus- és festőművész,
Dr. Somody Péter, festőművész, egyetemi tanár, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar tanszékvezetője, 
Szőcs Miklós TUI, szobrászművész,
Wierdl Zsuzsanna, restaurátorművész.

A kortárs képzőművészet területén végzett kiemelkedő műkritikusi, kurátori tevékenysége elismeréseként Németh Lajos-díjban részesült: 

Bárdosi József, a váci Tragor Ignác Múzeum művészettörténész-muzeológusa.

Kiemelkedő irodalmi - költői, írói, műfordítói, irodalomtörténészi - tevékenysége elismeréseként József Attila-díjban részesült: 

Bakonyi István, irodalomtörténész, író, kritikus, a Kodolányi János Főiskola főiskolai tanára,
Cs. Nagy Ibolya, irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő,
Csontos János, költő, kritikus, publicista, szerkesztő,
Fenyvesi Ottó, az MTA Területi Akadémiai Bizottságok Titkárságának titkára,
Gálfalvi György, szerkesztő, esszéíró,
Szondi György, költő, műfordító, művelődéstörténész,
Zsille Gábor, költő, műfordító, publicista, szerkesztő.

Kiemelkedő újságírói tevékenysége elismeréseként Táncsics Mihály-díjban részesült:

Filippinyi Éva, az MTVA Kulturális Főszerkesztősége kiemelt szerkesztője,
Körmendy Zsuzsanna, a Magyar Nemzet rovatvezetője,
Gundel Takács Gábor, az MTVA műsorvezető-szerkesztője.

A kultúra érdekében hosszabb időn át végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként Bánffy Miklós-díjban részesült: 

Elekes Botond, a kulturális nemzetpolitika kidolgozásáért,
Kovács Géza, a Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Énekkar és Kottatár főigazgatója, 
Turányi Zsuzsanna, a Honvéd Együttes kulturális menedzsere, produkciós titkára.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, a hátrányos helyzetben lévők támogatása érdekében végzett kiemelkedő, példamutató tevékenysége elismeréseként Pro Caritate-díjat adományozott:

Mága Zoltán hegedűművész részére.