Mulatságos ötletekre építő plakáttervek

Habár a kiállítótér meglehetősen egyhangú, a kiállított munkák azonban még hetven év után is élvezetesek (Fotó: Hegedüs Róbert)

A Nemzeti Galéria Grafikai Kabinetjében november végétől látogatható A hirdetőoszlop humoristái című kamarakiállítás, amelyen Káldor László, Kassowitz Félix és Macskássy Gyula reklámgrafikai munkásságát ismerhetjük meg mélyebben. A három alkotó nemzedéktárs, munkatárs és jó barát is volt egyben, együttes bemutatásukat azonban főként az indokolja, hogy a magyar plakátművészetben mindhárman a régi hagyománnyal rendelkező, humoros ötletekre építő reklámot képviselték. A három életút sok ponton összeér, az alkotók kölcsönhatása egyértelmű, éppen ezért jól működik, hogy hármójuk emblematikus grafikai munkáit egymás mellett látja a közönség.

A Grafikai Kabinetben található műveket a könnyed, mégis igényes formanyelv, a modern tipográfiai megoldások és dinamikus kompozíciók, valamint a stílusos, ámde sohasem túlzó szóviccek (például Káldor ásványvizes plakátján az üveg felöleli a fogyasztóját, hiszen a Mira „jó karban tartja az embert”) kapcsolják össze egymással. Ezek a plakátok még jelen korunkban, hetven év után is is üdének és frissnek tűnnek, éppen ezért roppant zavaró, hogy a plakátok leleményessége semmilyen formában nem köszön vissza a kiállítótérben. Egy teljesen hagyományos – és ebben az esetben talán mondhatjuk, hogy unalmas – kiállításrendezési móddal találkozunk: az egyterű kiállítótér négy falán egymástól ugyanolyan távolságban vannak felfüggesztve a különféle plakátok, míg néhány vitrinben a kisnyomtatványokat, a celofánreklámokat, különféle kártyákat és prospektusokat tekinthetjük meg. A plakátok és tervek esetében azonban annyira adná magát a hirdetőoszlopra emlékeztető installálási mód, hogy tényleg igazán sajnálatos, hogy a kurátor nem élt ezzel vagy az ehhez hasonló ötletekkel. De persze ha a hirdetőoszlop nem volt megvalósítható, a falakkal akkor is lehetett volna valamit kezdeni, akár ragaszokkal, akár festéssel lendületessé, dinamikussá tenni azokat, mert oly módon a kiállított munkák kontextusa is érzékelhetővé válhatott volna.

Ezt leszámítva azonban teljesen rendben van a kiállítás, kvalitásos plakátokat állítottak ki, a művek tematikus csoportokban jelennek meg a falakon. Az első falra Macskássy harmincas években készült terveiből válogattak, amelyek a Bauhaus funkcionalista, konstruktivista szemléletében születtek meg: Macskássy plakátjainak geometriára épülő, egyszerű és könnyen áttekinthető formanyelve Bortnyik műhelyében kristályosodott ki. Az ide kapcsolódó vitrinben megjelenő munkák pedig a Macskássy- és a Káldor-életmű első közös pontjára, a funkcionalista szemléletre mutatnak rá: a két alkotó folyóiratcímlapjain, prospektusain, csokoládécsomagolásain és levélpapírjain egyaránt megjelennek a modern betűtípusok, a célszerű és gazdaságos, ugyanakkor mégis ötletes és játékos grafikai megoldások.

A második falon Káldor László nagyméretű plakátterveivel találkozunk: ezek a festett vázlatok jellemzően „a Földön élő megrendelő nélküli plakátok”, tehát főként csak az 1956-os és 1958-as nagy plakátkiállításokon szerepeltek, viszont sosem lettek kinyomtatva. Azonban ettől nem vesztenek értékükből, hiszen ezeken az alkotásokon tetten érhetőek Káldor művészi törekvései, kísérletei. A Kőbányai sör hirdetésén a bolti redőny alatt bekúszó vásárló figurájában („Legalább egy üveg Kőbányai sört!”), vagy a Symphonia szivarkákon zongorázó alakban rejlő humorforrás pedig még minden korosztály számára érthető.

A következő egység munkái rávilágítanak arra, hogy a harmincas évek funkcionalista képzőművészeti és grafikai kísérleteinek van folytatásuk a hatvanas években is: Macskássynak és Kassowitznak ugyanis sikerült átmentenie a reklámot a harmincas évek kapitalista versenyéből az ötvenes, hatvanas évek szocialista tervgazdaságának korszakába.

Már ezeken a plakátokon is megjelenik a humor, leginkább azonban az utolsó egység művein csúcsosodik ki, ahová a képregényszerűen megalkotott tervek kerültek. Ezen a falon főként Káldor László munkái szerepelnek, a Szivárvány Áruházat, a Divatcsarnokot népszerűsítő reklámok, valamint Macskássy és Kassowitz közös alkotásai, amelyek a Caola szappan, a Nikotex Darling (Jó nő a Manci, Nikotex Darlingot szí.) megvásárlására buzdították a vásárlót. A sorban a legizgalmasabb az a két szitaplakát, amely a munkások számára erkölcsi-nevelő útmutatóként szolgált („A lógós akadályozza a termelést”, „A fusizó akadályozza a termelést”).

Ezeket a reklámokat egészítik ki a vitrinben található vendéglátóipari és külkereskedelmi prospektusok, míg a tér közepén elhelyezett üvegdobozokba a különféle nyomtatványformákat, például a direkt maileket vagy a celofános kirakatreklámokat tekinthetjük meg.

A kiállításnak több tanulsága is van. Dicsérendő, hogy képes rámutatni arra, hogy a harmincas évek reklámjai a hatvanas években megszülető plakátok előzményeiként is értelmezhetőek, másrészt a tárlat vonzerejét a három művész rendkívüli ötletessége és sziporkázó humora biztosítja. Az pedig külön öröm, hogy e plakátokon keresztül képet kaphatunk a Galéria plakátgyűjteményének gyarapítási módjairól, elképzeléseiről is.