Kultúra
„Minden zongorának saját lelke van”
Gyártásban a csodahangszer – Májusban tíz év után ismét három testvérével együtt lép fel Bogányi Gergely a Zeneakadémián
– Itália földjére kalauzol a Pannon Filharmonikusok közelgő dupla koncertje. Mit játszanak majd?
– A koncert programja nagyon jó koncepció és összeállítás, amelyet április 14-én a pécsi Kodály Központban, 15-én pedig Budapesten, a Művészetek Palotájában hallhat a közönség. Én egy meglehetősen ritkán hallható Mozart-darabbal, a D-dúr zongoraversennyel készülök. Hiába egyenértékű a többi nagy remekművel, mégis igen keveset játsszák. Néha megfejthetetlen okokból valamely remekműveket sokat játszanak, másokat pedig egyáltalán nem, úgyhogy ebből a szempontból az előadás hiánypótló.
– Május 15-én pedig a Zeneakadémián tíz év után játszik újra együtt a négy Bogányi testvér. Miért volt ez a hosszú szünet?
– Nem sikerült megoldani, hogy mi négyen egy helyen legyünk. A mostani koncert rendkívüli élmény lesz, egy sor különlegességgel, az egyik testvérem felesége is játszik majd, ő szintén világklasszis zenész. Én itt is Mozartot és egy Bach-zongoraverseny tételét játszom majd az új zongorán.
– Nehezebb vagy könnyebb családi körben fellépni?
– Mindenképpen van egy könnyebb oldala, hiszen nincs szükségünk formális körökre, gördülékenyebben tudunk próbálni. Azonkívül, hogy mind profik vagyunk, sokat játszunk és koncertezünk, egymást is jobban ismerjük, így az egész természetesebbnek hat.
– Hogyan alakult ki annak idején, hogy a családban ki melyik hangszert választja?
– Valahogy teljesen magától értetődően, keresgélés nélkül mind a négyen rátaláltunk a saját hangszerünkre. Emlékszem, az öcsém, Bence, hatévesen kijelentette, hogy fagottozni akar. Senki nem értette, miért, de ő ragaszkodott hozzá, pedig a fagott nagyobb volt, mint ő, várnia is kellett néhány évet, hogy elkezdhesse. Nálam nem volt ilyen probléma, hiszen a zongorát akár már négyévesen is lehet tanulni. Olyan erős kapcsolat alakult ki, hogy nem is lehetett kérdés, hogy ezt a hangszert válasszam.
– Mi teszi olyan egyedivé a saját fejlesztésű, „csodazongorának” is nevezett Bogányi-zongora hangzását?
– A zeneszerzők fejében megszólaló, ideális hangzást kerestük. Az egész életem a zene, így szerencsére elég pontosan meg tudtam fogalmazni, hogy milyen hangzást szeretnék. Bach, Beethoven vagy Liszt is szeretett volna jobb hangszereket, és minden újításnak nagyon örült, én is így vagyok ezzel. Az elmúlt tíz-húsz évben számtalan új anyagot felfedeztek, a nyughatatlan magyar lélek, ez a makacs hajtóerő folyamatosan ösztönzött minket arra, hogy ezekből valami újat hozzunk létre. Megvolt a kellő képzelőerőm, és mertem nagyot álmodni.
– Hogyan áll a gyártás a prototípus bemutatása óta?
– Azt hittem, a világ legnehezebb dolga megépíteni a legjobb zongorát, de kiderült, hogy stabil minőséggel profi gyártásba tenni még ennél is sokkal nehezebb és költségesebb. Nagy öröm, hogy ez megvalósulhatott, és az elmúlt hónapok alatt túljutottunk azon a ponton, ahol számos zseniális magyar találmány elakad. Sokszor hiába jutnak el a prototípusig, nincs meg a gyártáshoz elegendő erő, kitartás, elkötelezettség, szerencse, anyagi vagy tudásbeli háttér. A gyártás elindult és mostanra folyamatos. Nem tömegtermelésről van szó, hiszen olyat nem tudunk, de nem is akarunk. Minden zongorának saját lelke van. Most a negyedik készül éppen, de már úton van az ötödik is, és egyre rövidebb az idő, amire elkészülnek. Megrendelésből akad szép számmal, de a legfontosabb a makulátlan minőség.
– Mit gondol, nehezebb rávenni a fiatalokat a komolyzene-tanulásra, mint régebben?
– Szerintem nem nehezebb, csak kicsit más. Nekünk régen még természetes volt, hogy tanítás után az osztályból szinte mindenki átment a zeneiskolába. Ez ma már nem így működik, de a komolyzenének olyan nagy az ereje, szépsége és mondanivalója, hogy szerintem még mindig divat. Külföldön egész biztosan az, Magyarországon pedig nemzeti kincsünknek, a zeneiskolák hálózatának hála, nagy előnyünk van, amit jobban észre kellene venni. Bár lehetne hatékonyabb ez a rendszer, legalább létezik. Ezért sok országban irigyelnek is minket, főleg az olcsóságáért. A szegényebb területeken, mint például Szobon, ahol iskolaigazgató vagyok, arra is megvan a lehetőség, hogy a rosszabb körülmények között élőktől még a csekély tandíjat is átvállaljuk. Így mindenkinek, aki tényleg szeretne, megvan rá a lehetősége, hogy zenét tanuljon. Ezek az intézmények egyrészt megtalálják az igazi tehetségeket, másrészt olyan alapintelligenciát adnak a fiataloknak, amilyet máshol nem tudnának megszerezni. Ahogy Kodály mondta, „a zene lelki táplálék, és semmi mással nem pótolható.”
Zenei ösztöndíjakat adtak át
Huszonöt fiatal tehetségnek adták át az idei Fischer Annie zenei előadó-művészeti, a Kodály Zoltán alkotói és a Lakatos Ablakos Dezső dzsessz-előadó-művészeti ösztöndíjakat a Budapest Music Centerben kedden este – jelentette a távirati iroda. Az ösztöndíj a rendszeres pénzbeli támogatás mellett fellépéseket is biztosít, az egy évre szóló támogatásra legfeljebb kétszer lehet pályázni. A díjátadó gálakoncerten a korábbi és jelenlegi ösztöndíjas fiatal művészek hangversenyét hallhatta a publikum, az elismeréseket pedig Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára nyújtotta át. (MH)