Kultúra
Ma dől el a bíróságon a Golgota sorsa
Ítélet várható a Munkácsy-kép ügyében – Jó ideje letakarva áll a festmény
Jó ideje letakarva áll Debrecenben Munkácsy Mihály Golgotája, mivel Pákh Imre műgyűjtő, a festmény tulajdonosa közigazgatási pert indított a Forster-központ ellen a festmény védetté nyilvánítását elrendelő határozat miatt. A gyűjtő 2003-ban vásárolta meg a képet, majd egy év múlva letéti szerződést kötött a kiállító múzeummal, amelyet kétszer hosszabbított meg. Időközben a Magyar Nemzeti Bank jelezte, hogy az alkotást a jegybank Értéktár Programjának részeként kívánja megvásárolni hatmillió dolláros – több mint 1,6 milliárd forintos – vételárért, a tulajdonos azonban kilencmillió dollár alatt nem volt hajlandó eladni.
Az adásvételről a tulajdonos és a magyar állam között folyó eredménytelen egyeztetések után indult meg a kép védetté nyilvánítása: tavaly októberben a Műtárgyfelügyeleti Iroda, majd idén februárban másodfokon a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ elrendelte a Pákh Imre tulajdonában lévő festmény védetté nyilvánítását, így a képet nem lehet kivinni az országból.
A tulajdonos ezt a határozatot támadta meg a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon azzal, hogy nem szakmai, hanem a magyar állam politikai, gazdasági érdekeit szolgáló döntés született. Szerinte a visszaviteli kötelezettség miatt kizárt lett volna a védetté nyilvánítás. Pákh kéri a bíróságtól a vitatott döntés hatályon kívül helyezését, továbbá hogy kötelezzék az örökségvédelmi központot tisztességes eljárás lefolytatására és új döntés meghozatalára.
A Forster-központ álláspontja szerint a Kulturális Javak Bizottsága nem szakmai alapon döntött, de a visszaviteli kötelezettséget nem az 1959-es polgári törvénykönyv alapján, hanem az örökségvédelmi szempontból kell vizsgálni, ebben az esetben pedig nincs olyan visszaviteli kötelezettség, amely megakadályozná a védetté nyilvánítást.
Pákh Imre korábban újságírók előtt nem zárta ki, hogy nemzetközi bírósághoz fordul az ügyben.
Munkácsy 1884-ben festette a képet, amely az Egyesült Államokba került, innen szállították 1991-ben Magyarországra, és a debreceni Déri Múzeumban állították ki.