„Létezik-e olyan ország, ahol kolbászból van a kolbász? Ami konfekcióméret, mégsem töri a bütykömet? Amit bárki megengedhet magának?”
Lackfi János legújabb kötete, az Egy a ráadás a Milyenek a magyarok? sorozat utolsó, befejező része. A Helikonnál megjelent tárcanovellák ezúttal is a magyar valóságot csűrik-csavarják rengeteg iróniával és abszurd helyzettel, identitásunk legérzékenyebb pontjait érintve. Az író új művének olvasásakor Filc Kálmán véletlenvadász nyomába eredünk, megtudjuk, mi a kutyafüle az a művészet, és hogy milyen jó, hogy az ember ma már megválaszthatja, ki mellett szeretne boldogtalanul élni.
„A humor segít felröhögni a letapadt, évszázados lelki nyákokat” – ez a fő célja Lackfi János immár négy kötetből álló sorozatának, amelynek első részét 2013-ban adta ki. Ebben a magyarok furcsa dolgait, berögződéseit nagy adag öniróniával mutatta be, rávilágítva, hogy milyennek képzeljük magunkat, és vajon hogyan láthatnak bennünket a külföldiek. A novellák sikerén felbuzdulva még ugyanabban az évben megszületett a Milyenek még a magyarok? című könyv is, amely nyelvi beidegződéseinkre reflektált. A sorozat következő darabja a Három a magyar igazság volt, ez hajmeresztő, ugyanakkor tipikus magyar történeteket dolgozott fel. Az idén az ünnepi könyvhétre jelent meg a tetralógia utolsó és egyben befejező része, az Egy a ráadás.
Filc Kálmán véletlenvadász, a Föld- és Vízhivatal dolgozója bizarr történetek nyomába ered, az Esti Kornélhoz hasonló alteregó nevében nem véletlenül bukkannak fel a „Lackfi” név betűi. Bár ő maga nem művész, mégis hasonló dolgokkal foglalkozik, mint szülőatyja: vonások, lelkek után kutakodik, agytekervények alagútjait fosztogatja, lepkehálóval hadonászik igaz és hamiskás gondolatok után. „Filc Kálmán a buszmegállóban állt és lopott. Dörzsölt zsebtolvajként secpec kiforgatta a kabátbéléseket, nadrágzsebeket, retikülöket, szíveket, arcokat, fejeket. Bankkártyák, igazolványok, értékes kulcscsomók, gond-gyűrte ráncok, cizellált sasorrok, érzéki fülcimpák, petyhüdt bőrlebernyegek.”
A kötet első felében Filc Kálmánt követjük a buszmegállóba, a postára, a kínai áruházba és a buliba is. Közben tipikus helyzeteknek lehetünk szem- és fültanúi: a tömegközlekedésen magától értetődően lökik fel az időseket és kismamákat, a csomagok feladásakor mindenki üvöltözik a postáskisasszonnyal vagy a sorban előtte állóval, a gyerekeknek vásárolt karácsonyi ajándék pedig ott felejtődik a kocsmában. Az egyik legjobb szöveg a kötetben a Sulyok című tárca, amelyben Filc Kálmán a művészet feladatát próbálja megfejteni: „Hol kezdődik és hol ér véget a művészet? Ha úgy látom, hogy a szemeteskosaram kecskére hasonlít, és kiállítom, miután kiírtam alá, KECSKE, az már művészet? És ha Picasso teszi ugyanezt? (…) És ha én vagyok a miniszter unokaöccse, akkor művészet?”
Az Egy a ráadásban azonban szerepelnek olyan novellák is, amelyeknek nem Filc Kálmán a főhőse. A szövegek egy része párkapcsolati, családi problémákról szól: Lackfi minden történetben más karakter bőrébe bújik, elbeszélője olykor nosztalgiázó idős nagypapa, máskor középkorú, elégedetlen feleség vagy identitásválságban lévő kiskamasz.
Néhány írás aktualitásokra, konkrét eseményekre reagál: például Hosszú Katinka vagy Ronaldo sportolói karrierjének botrányaira vagy a közösségi oldalakon a tavasszal elterjedő, nagy sikerű Verslavinára. Ezek kissé kilógnak a többi novella közül, kizökkentenek a nagy általánosságok és sztereotípiák világából, amelyekre a legtöbb történet épül. Ennek ellenére kifejezetten frappáns írás a Kiáltvány című szöveg, amely Varró Dani korábbi versbotrányának ürügyén jöhetett létre: sok szülő felháborodott, amiért Hat jó játék kisbabáknak című gyerekverse bekerült az iskolai tankönyvekbe. „Már abból is elegem volt, hogy valami Dosztojevszkij öregasszonyok kiirtására uszít minden szociális érzékenység nélkül! Swift meg ír gyerekek fogyasztására, hogy akadna torkán a csecsemőgírosz! Arany (szándékos rosszindulatból?) elfelejtette megemlíteni, hogy kiskorúak ne babráljanak a malomkővel, mert rájuk dőlhet!” – reagál Lackfi.
A legtöbb mű egy-egy nyelvi vagy stílusbeli ötletre, hajmeresztő, abszurd képzetre vagy frappáns csattanóra épül. A kötet egyik legjobb darabja a Tervezett kapcsolat című novella, ebben egy férfi interneten keresztül megalkotja, majd megrendeli a számára tökéletes nőt, szerelmük azonban zátonyra fut. De a Homokóra című tárca is tele van jó ötlettel: az idő a visszájára fordul. Ehhez a szöveghez tartozik P. Szathmáry István borítóra került rajza is, nem mellesleg az egész sorozatot ő illusztrálta. A könyv központi írása a Milyen Magyarországot szeretnénk?, ebben a kiáltványszerű szövegben konkrét javaslatok hangzanak el, a sorok iróniája pedig attól működik, hogy ott lapul bennük az igazság: „Ahol szeretném a homokórát megállítani. Ahol úgy élek, hogy majdnem belehalok. Ahol mindenütt jó, de legjobb.”
