Kultúra

Közel kétszáz írót jelöltek Nobel-díjra

Akinek nyilvánosságra hozzák a nevét, kieshet a várományosok köréből

Kieshet a jelöltek közül az az író, akinek jelölője nyilvánosságra hozta a nevét, hiszen azokat titokban kell tartani - figyelmeztetett a zsűri svéd elnöke, Peter Englund.

 "Vannak olyan jelölésre jogosult személyek, akik szívesen kikürtölik, kire esett a választásuk" – írta blogjában a Svéd Akadémia örökös titkára. "Márpedig ez ellentétes a szabályokkal. Lehetőségünk van törölni az adott jelölést és nem lehetetlen, hogy ez megtörténik a most vagy a jövőben jelölt személyekkel" - tette hozzá Peter Englund.

Irodalmi Nobel-díjra a korábbi évek díjazottjai, a Svéd Akadémia tagjai, valamint más országok akadémikusai, a világ irodalom és nyelvészet szakos egyetemi tanárai, valamint az országukban referenciának számító írószövetségek elnökei nyújthatnak be jelölést.Englund közölte, hogy az októberben odaítélendő 2015. évi díjra 198 író jelölését fogadták el, közöttük 36-ot most első ízben jelöltek a rangos kitüntetésre. Hatvanegy jelölést viszont elutasítottak.
A zsűri elnöke szerint nyilvánvaló üzleti érdekek fűződhetnek az elfogadott jelöltek nevének közzétételéhez. "Időnként elfog a kétség, hogy valóban csak annyi-e a cél, hogy örökre hozzáragasszák az író nevéhez a Nobel-díjra jelölt jelzőt?" – mondta.
Mint minden évben, a zsűri idén is áprilisban készül összeállítani egy 20-25 nevet tartalmazó listát, amelyet májusban öt névre csökkent.

Tavaly Modianót díjazták
A 2014. évi irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia Patrick Modiano francia írónak ítélte oda. A testület indoklása szerint a 69 éves írót az emlékezés művészetéért tüntették ki, amellyel megidézte a legfelfoghatatlanabb emberi sorsokat és feltárta a náci megszállás mindennapjait.