Kultúra
Kortárs festők várják a látogatókat
Feltáruló műhelytitkok: a hét végén tartják a Nyitott Műtermek Délutánját
Csaknem negyven alkotóval találkozhatnak a hét végén a látogatók tizenkét helyszínen a Nyitott műtermek délutánján. A látogatók bepillanthatnak a kulisszák mögé, és megismerhetik azt a közeget, ahol a művek születnek.
A kötetlen programokon az alkotók megmutatják éppen készülő alkotásaikat, történeteket mesélnek, megosztják gondolataikat a művészetről, és beavatnak munkamódszerükbe is. Szombat délután három műteremház várja a látogatókat. Az Art Quarter Budapest multikulturális központban festők, szobrászok és performerek dolgoznak, mások mellett Borsos Lőrinc, Christa Bartesch, Halász Péter Tamás és Douglas Stichbury. A Center of Contemporary Art Budapest – amely művészetszervező tevékenységnek is helyet ad – alkotói közé tartozik Bárdosi Katinka és Németh Marcell. Az egyik legfrissebb budapesti művészeti műhely, a LAOS egyelőre csak festőknek kínál inspiratív közeget, itt alkot Ezer Ákos és Gantner Dániel is. A műteremház megnyitó kiállítása, a Magyar Képzőművészeti Egyetem friss diplomásainak munkáiból rendezett csoportos tárlat szombat este lesz.
Vasárnap egyéni műtermekbe látogathatnak el az érdeklődők: a Merészkedés program művészi kalandozásra invitál Papageorgiu Andrea, Kontra Ágnes, Szirtes János és Molnár Ágnes Éva műtermébe. Az Ecset, zongorabillentyű, satöbbi… című séta házigazdája Kelemen Zénó, Barabás Márton és Balogh Csaba, a B-Line elnevezésű séta résztvevőit pedig Barabás Zsófi, Bernát András és Bullás József látja majd vendégül.
A Nyitott műtermek délutánját 2012-ben Bérczi Linda művészeti menedzser hívta életre azzal a céllal, hogy új módon, különleges élményt kínálva hozza közelebb a legkülönfélébb területeken alkotó képzőművészeket és a nagyközönséget.
