Hiszek a párbeszéd erejében, hogy egymást tisztelve, megismerve, elismerve erősíthetjük a kultúra jó megítélését azokon a helyeken, ahol a nagy, minket illető döntések születnek – állítja Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója, akit nemrég választottak a Vidéki Színházak Egyesületének élére. Mint mondta, vidéken jobban kell a darabválasztáson gondolkodni, széles repertoárt kell játszani és ez némileg hátráltatja a társulatépítést.
– Hoppál Péter kulturális államtitkár az országos évadnyitón a vidéki színházak megújítását és vidéki fesztiválok támogatását is tervei között fogalmazta meg. Miként látja színházigazgatóként és az egyesület elnökeként a vidéki színházak helyzetét?
– Nagyszerű dolog, amit hallhattunk. Régóta várjuk, hogy a vidéki színházépületek rekonstrukciója folytatódjon. Igazi biztatás most, hogy a debreceni színház felújításáról megállapodás született. Reméljük, a Veszprémi Petőfi Színház is hamarosan sorra kerül, hiszen nagy szükség lenne arra, hogy a felújítások elkezdődjenek a Medgyaszay István tervezte szecessziós színházban. Jó volna látni az épületet régi valójában, korszerűbben, az érvényes előírások szerint működtetni a megújult belvárosi környezetben.
– Az egyesület konzultál a kormányzattal a támogatások elosztásáról?
– Hasonlóan más színházakhoz, az egyesület tagjai beszámolókban összegzik az évadjaikat, melyeket a fenntartón keresztül juttatnak el a megfelelő minisztériumi osztályokhoz, az Előadó-művészeti Irodához. A beszámolók képezik az alapját a későbbi döntéseknek, melyek az éves állami támogatás mértékéről szólnak. Mivel a támogatás nagyságrendje összességében évről évre nem növekszik, jelentős változás nem várható egyik évadról a másikra, ha a színházak jól teljesítenek.
– Mennyi lehetőségük van napjainkban megmutatkozni a vidéki társulatoknak?
– Több lehetőségük is van, hogy megmutassák évadjuk kiemelkedő előadásait Budapesten. A Városmajori Színpadon június–júliusban a Nyári Fesztivál keretében Bán Teodóra látja vendégül a kiválasztott produkciókat, melyeket zsűriz a kijelölt grémium. Hasonlóképpen minden szeptemberben a Thália Színházban Lantos Anikó fesztiválszervező meghívására érkeznek társulatok az egyhetes programra. Ezen túl számos egyéb fesztiválon tudunk bemutatkozni vidéken.
– A Pécsi Országos Színházi Találkozót egy időben fővároscentrikussággal vádolták. Javult ez a helyzet ön szerint?
– A POSZT körül mindig nagy feszültségek vannak, mert ez érdeke néhány embernek. Ezzel nem foglalkozom, soha nem is érdekelt, mert nagyon fáj, hogy ilyen remek kezdeményezések a kútmérgezők prédájává válnak. Jobb ebből kimaradni. Még élek, pedig már oda sem figyelek rá. Mégis úgy érzem, a válogatók nagy munkát végeznek, sok mindent látnak, bízom bennük, abban, hogy igazságosak lesznek, és mindig beválogatnak vidéki produkciót is. Azt hiszem, nem kritizálni kéne, hanem dolgozni.
– Miközben a fővárosban a szakma politikai megosztottságot mutat, mi a helyzet a vidéki teátrumok vezetőivel? Van párbeszéd a színházak képviselői között?
– A színházak vezetői, úgy érzem, tisztelik egymást és munkáinkat, és hála Istennek, keresik a párbeszédet. A fent említett beszámolók elkészülte során is kiderül, de sok egyéb találkozás alkalmával is, hogy mennyire egy cipőben járunk, milyen hasonlók a nehézségeink. Igenis van párbeszéd, kell, hogy legyen, de a fővárosban is van. Én hiszek a párbeszéd erejében, hogy egymást tisztelve, megismerve, elismerve erősíthetjük a kultúra jó megítélését azokon a helyeken, ahol a nagy, minket illető döntések születnek.
– Lát különbséget a pesti és a vidéki színházak repertoárjában?
– Természetesen van különbség a fővárosi és a vidéki repertoárokban. Budapesten önálló arculattal és sajátos műsortervvel egy viszonylag jól megcélzott közönségrétegnek kínálnak a színházak ízlésük, művészi adottsá- gaik, elhelyezkedésük, múltjuk, hagyományaik szerint előadásokat. Vidéken széles repertoárt, sokféle műfajban, magyart és külföldit, klasszikus és kortársat kell játszani egy viszonylag szűk, de színes közönségnek. Talán a társulatépítés is nehezebb így, mert jobban kell a darabválasztáson gondolkozni, mint azon, hogy hogyan is lássuk el szerepekkel a nagy formátumú művészt, aki hozzánk szerződött. Ha úgy tetszik, kifinomultabb arányérzékre van szükség vidéken.
