Kultúra
Huszadik évét ünnepli az idén a Fonó
„A több száz érdeklődőt vonzó szerdai évadnyitó táncház sikere is bizonyítja, hogy a Fonó tevékenységére kiemelt szükség van. A világzenei piacon is az új értékekkel lehet életben maradni, és a velünk dolgozó művészek értik az idők szavát” – mondta Horváth László, a Prima Primissima díjra jelölt Fonó ügyvezető igazgatója a távirati irodának. A Fonó egymás után harmadszor került be a World Music Charts Europe legjobb húsz kiadója közé, lemezei (legutóbb a Cimbaliband Moldva című albuma) szerepelnek a nemzetközi listákon, ősszel tíz magyar előadó lép fel a világzenei expo (Womex) magyar show-case eseményén a Fonóban, az őszi jubileumi koncertsorozaton pedig világsztárok is fellépnek, köztük november 29-én a tuvai Huun Huur Tu torokénekesei. Szeptember 12-én összművészeti nappal indul útjára a 20-as karikával fémjelzett, kiemelt sorozat, majd olyan vendégeket várnak még idén mint Borbély Mihály és Theodosii Spassov, a Muzsikás és a Buda Folk Band, a Makám, Dresch Mihály, Ferenczi György és a Rackajam, Pál István Szalonna, a Kerekes Band, a Parno Graszt és a Szászcsávási banda vagy a Tükrös. A sorozat egyik csúcspontja a tuvai Huun Huur Tu budapesti koncertje lesz november 29-én.
