Szucsánynál (Sucany) elkerüli Turóc-szentmártont a Vág kanyarulata. Az utána következő település a folyó jobb partján fekvő Révayfalva (szlovákul: Priekopa), s 1899-ig volt hivatalosan a Révay nemzetség ősi birtokának neve, akkor lett a község a megyeszékhely része.
A falu leghíresebb lakója, Mednyánszky Alajos nem valamelyik harcias Révay várgróf utódja volt, hanem Vág-völgyi utazás békés, tudós útikalauza. Ott született Nyitra vármegye későbbi főispánja, belső királyi titkos tanácsos, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja 1784-ben. Az író, történész emlékét az a kőből faragott kettős családi címer őrzi, amelyik a 18. századi barokk templom bejárata fölött látható.
Alsó-Ruttkánál (Vrútky) torkollik a Turóc folyócska a Vágba, amelyet magas betongátak védenek az évente többszöri áradástól. Ruttkát 1255-ben említik először, rá harminc évvel IV. László király adománylevele sorolja a helybeli lakosokat. Tizenhat családot írtak össze, a 16. században Ruttka valamennyi családja nemes volt. A településnek 1598-ban négy kastélya volt. Elérte a reformáció is a helységet, 1560-tól a lutheránusok egyháza lett a katolikus templom. Ruttkának 1784-ben 433 lakója volt – 2011-ben 7500-an éltek ott –, s a modern korban is sokat szenvednek a rakoncátlan Vágtól.
Így ír erről az 1825-ben ott járt Mednyánszy báró: „A folyó legveszedelmesebb pontján minden esztendőben szerencsétlenül járnak a tutajok, a szóbeszéd szerint legalább egy embernek áldozatul kell esnie a sziklafalnál, amelyiknek a neve Besna Skala (dühös szikla). A víz félelmetes sebességgel csapódik a mohával benőtt kőlapnak, amelyen a tutaj ezer darabra zúzódik. A hajós itt minden erejét megfeszítve azon dolgozik, hogy a feneketlen víztölcsérnek még a legszélső forgója se kapja el, mert aki annak a mélységét megmérte, soha többé nem lelheti fel a szemét a magas ég felé. Végre embereink szájából egyszerre felhangzik a kiáltás: hála a mindenható Istennek! – és ezután már se Szkülla, se Kharübdisz nem árthat a hajócskánknak.”
Óvár (Stary Hrad) előtt éles patkókanyart ír le a Vág. A települést „Olwar” alakban említi először IV. Béla király 1245. szeptember 9-én keltezett levele; a Varín (Várna) nevű helységhez tartózó hegy ormán jól látható a 13. század közepén épült feudális erődítmény. Első ízben 1267-ben írnak róla. A század végén Csák Mátéé a vár, a kapzsi tartományúr mintegy ötven magyarországi erőssége közül. Később a Balassáké, 1443-ban a liptószentmiklósi Pongrác grófoké, 1529 és 1553 között a sztrecsényi várúr Kosztka Miklós fölbirtokosé a javadalom. A kuruc háborúk idején Rákóczi fejedelem pártján állt az erősség, őrsége 1712-ben császári parancsra robbantotta fel. Piktoreszk képet mutat a keskeny völgyszoros fölé magasodó Óvár romja.
Még látványosabb a vele szomszédos Sztrecsény (Strec’no) folyóra néző erődítménye. Ugyancsak a 13. század második felében készült el vár, amelyik szintén Csák úr – 1278 és 1284 között az ország nádora – birodalmához tartozott. A 14. századtól fogva királyi vámhely volt a lengyel- és morvaországi kereskedőutak határán, a következő évszázadban a galád Pongrácz István uralta. Időközben remek, gótikus építménnyé nőtte ki magát Sztrecsény: az Anjou uralkodók és Zsigmond király korában pompás palotát, emeletes várkápolnát alkottak ismeretlen mesterek. Még most is látható a négyszögletes őrtornyot a lovagteremmel összekötő kőhíd, a fél nyolcszögzáródású, romos szentélyben a csonka, csúcsos boltívek és ablakok faragott kő rácsai. Ott vette nőül Wesselényi Ferenc várkapitány Bosnyák Zsófiát. A borongós természetű, sokat imádkozó úrnő halála után a vár volt a tanúja a nádor és Széchy Mária grófnő romantikus szerelmének is. Lipót császár parancsára 1689-ben felrobbantották a várat, amely romjaiban is a Felvidék egyik legszebb műemléke.
A Vág jobb partjától két kilométerre fekvő Egbelény (1899-ig Gbellán, szlovákul: Gbel’any) újabb kori épületremeke a 18. századi kastély. Meglepően jó karban van a kétemeletes, manzárdtetős barokk kastély. A Zichy családé volt 1920-ig, s csak nemrégiben újították fel. A szomszédos Vágnedec (Nededza) községben egy még régebbi, reneszánsz kori udvarházat találunk.
Sok furcsaság kötődik hozzá, valamint a Mikszáth Kálmán által is megírt habókos Pongrácz István históriájához. A gróf volt a Beszterce ostroma című könyv és két mozifilm főhőse, a 19. század eleji valóságban. Az 1825-ben arra tutajozó Mednyánszky egy alkalommal elkésett a vele való találkozásról: „Szívesen köszöntöttük volna közelről is a nyájas birtokos Pongrácz grófot, ha az alkonyati árnyékok megnyúlása nem tette volna lehetetlenné az aznapi út meghosszabbítását” – sajnálkozott, cirkalmas stílusában. Vajon felkereste volna akkor is, amikor a már országos hírűvé lett a bolond gróffal és züllött vásári komédiás várúrnővel, Estellával kellett volna vacsoráznia?
Vágtapolca (Teplicska; Teplic’ka nad Váhom) a közeli Zsolna három és fél ezres alvóvárosa. Legalább 1267 óta létezik egy akkor kelt levél tanúságaként. Óvár és Sztrecsény uradalmához tartozott, lakóit a zsolnai német jog alapján telepítették ide 1304-ben. Legfőbb nevezetessége a 14. század elején épített, Szent Kereszt felmagasztalása titulusú plébániatemplom. A község közepén található, 1589-ben reneszánsz stílusban megújított egyház kápolnájában őrzik az 1644-ben meghalt, a sztrecsényi vár sírkamrájában mumifikálódott, majd onnan Teplicskába szállított Bosnyák Zsófia porhüvelyét. A környék hívői most is szentként tisztelik. De nem őrizhették elég jól, mert 2009. április 1-jén egy zsolnai férfi felgyújtotta. Hamvait újraszentelték.
Az innen puskalövésnyire levő, Vág túlparti Zsolna (Zilina) város tornyainak látványával fejezzük be, és folytatjuk tovább barangolásunkat.
