Kultúra

Harmadszor is: Székely Bál

A rendezvény egyik célja az összetartozás érzésének erősítése

Harmadik alkalommal rendezik meg feb­ruár 5-én a Székely Bált Budapesten, ahová várják a székelyek, a tiszteletbeli székelyek, valamint a székelyeket tisztelők jelentkezését – mondta el Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke a távirati irodának.

Szász Jenő kiemelte: két évvel ezelőtt azért indították útjára az I. Budapesti Székely Bált, hogy a rendezvény sikere, jó hangulata erősítse az összetartozás érzését, szilárdítsa a magyar–magyar összefogást, fejlessze Székelyföld és az anyaország kapcsolatát.

Az idén rendhagyó módon a jótékonysági est három székely kedvezményezettje mellé egy kárpátaljai közösséget is választottak, így a marosvásárhelyi Szent Erzsébet Társulás árvái, a székelyudvarhelyi Szent Ferenc Egyesület sérült gyermekei, az oklándi unitárius közösség, valamint a kárpátaljai Derceni Református Egyházközség lesznek a Bál vendégei.

Szász Jenő az MTI-nek elmondta azt is, hogy a tradíciókhoz híven a program és a vacsora menüválasztása a székely tradícióra épít. Február 5-én délután hat órai kezdettel a Magyar Állami Népi Együttes lép színpadra a Megidézett Kárpátok című produkcióval, Pál István Szalonna, a zenekar prímásának vezetésével. A köszöntők után pedig Tiszteletbeli Székely címeket is átadnak. A bál fővédnöke Kövér László, az Országgyűlés elnöke, védnöke Tarlós István főpolgármester.