A Müpában mutatják be pénteken Gryllus Vilmos és Gryllus Dániel, valamint Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák első közös ikerlemezét. A különleges koncerten Aeron Till világhírű bluegrass-hegedűs is közreműködik. A 69 című, versmegzenésítéseket tartalmazó albumról, és a rendhagyó amerikai stúdiózásról a Kaláka alapítójával, Gryllus Dániellel beszélgettünk.
– Az új ikerlemezüket a rock and roll hazájában, Nashville egyik legendás stúdiójában vették fel. Az eredeti terv is az volt, hogy két albumot készítenek?
– Nem, csak olyan jól ment a munka tavaly ilyenkor Nashville-ben, úgy nekiszaladtunk, hogy öt nap alatt két lemezt vettünk fel. Talán azért sikerült, mert nagyon jó lelki kondícióban voltunk. Egy hétig próbáltunk előtte, és nem volt másra gondunk, csak arra, hogy a felvételre koncentráljunk. Olyan jó volt a stúdió miliője szakmailag, lelkileg és minden szempontból, hogy arra késztetett minket, több dalt vegyünk fel, mint terveztük. Nagyon örülök, hogy így alakult, mert kicsit különböző, de azért összetartozó lemezek születtek.
– Miben hasonlít, és miben különbözik a két most megjelent album?
– A hangzásuk miatt összetartoznak, de a tematikájuk elkülönül. A két Gryllus+Racka az egyik lemez, azon egyértelműen olyan versek vannak, amelyek hozzánk kötődnek: Weöres Sándor, Kiss Anna és Kányádi Sándor költeményei. A másik inkább Ferenczi Gyuriék számait tartalmazza, de azon is szerepel a Fű, fa, füst című Weöres Sándor-vers megzenésítése, mint összekötő elem a két lemez közt. Azért raktuk rá mindkettőre, mert emblematikusnak érezzük.
– Miért éppen Nashville-ben stúdióztak?
– Erről Ferenczi György tudna mesélni, ő szokta mindig elmondani, hogy ott vannak azok a legendás stúdiók, ahonnan a rockzene elindult. Azért lett végül 69 az albumok címe, mert úgy érezte, hogy a Kaláka megalakulása és a woodstocki fesztivál is elindított valamit a zenei életben. Neki már régi terve volt elmenni oda, én pedig mint az ő kiadójuk, támogattam az ötletet. Így született meg a Rackák menni Amerika című lemez, ami után úgy gondolták, hogy érdemes lenne még ott dolgozni, s hívtak minket is.
– És ezek szerint elfogadták a meghívást.
– Igen. Kimentünk, és megpróbáltunk beleilleszkedni az ottani hangulatba, s ez semmi nehézséget nem jelentett. Vilmosnak például, aki eddig mindig akusztikus hangszeren játszott, a kezébe adtak egy telecaster elektromos gitárt, ami remek ötlet volt az egész hangzás szempontjából, és Vilmos némi gyakorlás után nagyon hamar hozzászokott. A világ legtermészetesebb módján voltunk ott, együtt a vendégzenésszel, a stúdióssal és a fiatalokkal.
– Mennyiben befolyásolta a dalok hangzását, hogy kint vették fel őket?
– Nagyon. Volt egy nap, amikor semmi mással nem törődtünk, csak a hangzással. Ez egy olyan stúdió volt, ahol négy vagy öt feljátszóhelyiség is van, így egyszerre lehetett mindent rögzíteni. Ez óriási dolog, mert az ember ilyenkor bátrabban játszik, hiszen nincs rizikó, hogy elrontja a másik sávot.
– A lemezeken egy vendégzenész is játszik, az amerikai steelgitáros, Russ Pahl. Vele hogyan kerültek kapcsolatba, és milyen volt a közös zenélés?
Ferenczi Gyuriék leleménye volt, hogy hoztak egy olyan zenészt, aki a mi korosztályunkba tartozik, és ottani muzsikus. Mi nem ismertük egyáltalán. Teljesen hibátlanul játszott, kellően mértéktartóan, ahol kellett pedig energikusan. Egy pillanat alatt ráhangolódott a dalainkra, és beleélte magát. Pontosan azt hozta a maga nyelvén és érzéseiben, ami oda még belefért. Általa kicsit bizonyítást nyert, hogy a rock and roll-forradalom és a Kaláka összetartozik, hiszen számára a zenénk anyanyelvi szintű volt, hamar alkalmazkodott hozzá.
– A pénteki lemezbemutató koncert után fognak turnézni ezekkel a dalokkal?
– Tulajdonképpen mi folyamatosan muzsikálunk, erről a lemezről is több fesztiválon játszottunk már részleteket. De szerencsére az Arany János-év annyi örömteli munkát, találkozást és utazást adott és ad nekünk, hogy emellett nem tudunk még egy turnét bevállalni. A reformáció ötszázadik évfordulójára készült egy református énekek lemezünk is, ami nemsokára meg fog jelenni. És felvettünk egy olyan Kaláka-lemezt is, amelyen a dalaink szimfonikus zenekari kísérettel szólalnak meg. Mi a Kalákával sosem valamilyen aktuális divat szerinti programot bonyolítottunk le, a negyvenéves számaink megmaradnak, néha pedig frissek is születnek. Közben nagyon sok koncertet adunk, például ez a hét is igen sűrű: a pénteki lemezbemutató után szombaton Sebestyén Mártival fogunk muzsikálni a Marczibányi téren, vasárnap pedig a Nálatok laknak-e állatok? című előadást játsszuk. Lassan beindulnak az évvégi programok, a betlehemes koncertek is, többek közt Németországban is fogunk játszani. Utána pedig elmegyünk Indiába, ahol Arany János-esteket tartunk majd. Kíváncsi vagyok, hogy fog szólni A walesi bárdok az egykori angol gyarmaton.
– Ezek szerint nem unatkoznak.
– Igyekszünk töretlen lendülettel zenélni. Arra nagyon kíváncsi vagyok, hogy a hangrögzítés hova fog fejlődni ezután, mert ez a lemezünk például már sokakhoz az interneten keresztül fog eljutni. Ami a Kalákát illeti, két év választ el minket az ötvenéves jubileumtól. Ha a Jóisten megengedi, hogy addig éljünk és muzsikáljunk, akkor biztos lesz valami nagy buli.
