Kultúra
Folytatódik Brigetio feltárása
Régészeti parkként mutatnák be a ritka emlékeket
A komáromi gát építésekor előkerült több száz négyzetméteres épületegyüttes jó példája annak, hogy a politika és a beruházók képesek önkorlátozásra, a gát nyomvonalát a lelőhely és a maradványok kiemelkedő jelentőségére tekintettel ugyanis áttervezték – mondta L. Simon László, a Miniszterelnökség államtitkára tegnap a komáromi Klapka György Múzeumban. A kormány a Szőnynél lévő római kori település, Brigetio területén 2014 nyarán előkerült katonaváros további feltárásának támogatására huszonötmillió forintot juttat, az ezt jelképező dokumentumot nyújtotta át a politikus. Mint hozzátette, pályázati forrásokból másfél milliárd forint áll rendelkezésre a világörökségi címre felterjesztendő régészeti helyszínek támogatására. Komáromnak jó esélye van arra, hogy több százmillió forintos fejlesztéssel régészeti parkot alakítson ki a leletek bemutatására – mutatott rá.
A mai Szőny alatt fekvő római település, Brigetio a Római Birodalom kiemelkedő helyszíneinek egyike, ahol légió állomásozott, és a tábor mellett katonaváros, távolabb polgárváros helyezkedett el. Pannónia magyarországi részén csak Aquincum rendelkezett hasonló adottságokkal, de az egész egykori birodalomban kiemelkedő helyet foglalt el Brigetio.
A néhai településen 1992 óta végeznek feltárást az ELTE Régészeti Intézete és a komáromi múzeum munkatársai, és a gátépítéshez kapcsolódóan 2014 nyarán fedezték fel a táborváros jó állapotban megőrződött, sűrűn beépített, addig érintetlen részét egy fürdővel. A falak alapozása több helyen jó állapotú, az egyes helyiségek padlói helyenként több tíz négyzetméteres összefüggő felületen láthatók.
A szakemberek a kutatást a tervek szerint 2017-ben befejezik, majd megvizsgálják, hogy a területen hogyan alakítható ki egy szabadtéri park, amely az érdeklődők elé tárja a régészeti emlékeket.