Kultúra

Fényfestéssel is fesztiváloznak az idén Pécsen

Különleges fényfestéssel és Pécs történelmi korait megidéző látványos programokkal, valamint koncertekkel várja résztvevőit a Zsolnay Fényfesztivál, amely július elsejétől harmadikáig tart az idén.

Móczár Gábor, a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. (ZSÖK) program- és marketingigazgatója a tegnapi beharangozó sajtótájékoztatón elmondta, hogy a pécsi belvárosban álló és mozgó fényfestészeti remekeket, fényinstallációkat láthat majd a közönség, az első két napon pedig Magyarország első nemzetközi építészeti fényfestő versenyének döntőjét rendezik meg a pécsi székesegyház homlokzatán és tornyain. Az utcákon pedig hagyományőrző csoportok idézik majd fel a város kétezer éves történelmének főbb korszakait,
így a Római Birodalom idejét, a középkori egyetem világát, a török kort, valamint a Zsolnayak aranykorát jelentő tizenkilencedik század második felét. Két világsztár is koncertet ad majd Pécsett a fesztivál idején: július 1-jén a flamenco, a dzsessz, a soul és a pop világában egyaránt otthonosan mozgó, afrikai születésű Buika, másnap pedig Natalie Imbruglia, aki új lemezének turnéja részeként érkezik hazánkba. Utóbbi két esemény kivételével a fesztivál összes programja ingyenes – tette hozzá a programigazgató.