Már megtekinthető a Magyar Nemzeti Galéria második emeletén az a válogatás, amely a felújítás miatt bezárt Szépművészeti Múzeum hatvan legjelentősebb festményét mutatja be.
Hamarosan pedig e kiállításon is látható lesz az a Tiziano-kép, amelyet tulajdonosától a napokban megvett a Magyar Nemzeti Bank – tudta meg lapunk. A sokáig csak egy ismeretlen velencei festőnek tulajdonított alkotásról alapos vizsgálatok után, tíz éve derítették ki, hogy mégis a mesteré – a Mária gyermekével és Szent Pállal című kép titkairól a neves restaurátor, Szentkirályi Miklós beszélt lapunknak.
Bár a hivatalos közlemény szerint „a Magyarországon fellelhető egyetlen Tiziano-kép” az, amelyet a napokban a Magyar Nemzeti Bank megvásárolt Pintér Gyula műgyűjtőtől 4,5 milliárd forintért, valójában a Szépművészeti Múzeumban van még egy festménye az alkotónak, Marcantonio Trevisan dózse képmása. A festmény a mester saját kezűleg készített másolata a tűzvészben elpusztult eredeti után. A tíz évvel ezelőtti beazonosításakor a hírekben szerepelt, most pedig jegybanki tulajdonba került Mária gyermekével és Szent Pállal című festmény – amely Tátrai Vilmos, a beazonosításban annak idején közreműködő művészettörténész szerint nem fő mű, de mindenképp jelentős alkotás – kiemelkedőnek számít Tiziano hasonló témájú képei közül.
A szentpétervári Ermitázsban, vagy a New Yorkban lévő társai közül a koloritjával és a szuggesztív erejével tűnik ki – mondja lapunknak a helyreállítását végző neves restaurátor, Szentkirályi Miklós. A képet a jegybank letétbe helyezi a múzeumnál, amelynek felújítása miatt már látható egy válogatás a gyűjteménye hatvan legjelentősebb alkotásából a Magyar Nemzeti Galériában, és a közeljövőben ez a festmény is megtekinthető lesz itt, mint azt lapunk az intézménytől megtudta.
A története sem átlagos, bár, mint a restaurátor hozzáteszi, a 16. századi művek esetében nem ritka, hogy az évszázadok alatt „elfelejtik” az alkotóját – a szignózás hiánya miatt.
A Madonna-ábrázolás egy aukciósház árverésén került elő 2005 májusában. Az akkori szakvélemény – mélyreható kutatás hiányában – még csupán Tizianónak tulajdonítva minősítést adott. A kép korábban is ismert volt, a hatvanas években ismeretlen velencei mester munkájaként nyilvánították védetté, annyi tudható volt, hogy 1932-ben egy budapesti aukción kelt el. A korábbi története már bizonytalanabb: a 19. században Bécsből volt hír róla, de ennél tovább akkoriban még nem volt ismerhető az előélete. Az új tulajdonosa, miután 2005-ben száznegyvenmillió forintért megvette, a Szépművészeti Múzeum szakemberei elé vitte, mert letétbe kívánta adni. Ekkor kezdődött el az alapos vizsgálata, restaurálása és ezzel párhuzamosan a dokumentumok kutatása. Szentkirályi Miklós elmondása szerint infra- és ultraibolya-felvételeket készítettek, megröntgenezték, felfedezve a készítés technikájára utaló jeleket. A vászon – finom szövésű, de érdes felületű – megegyezett a Tiziano által használtakkal. Az eredetiséget bizonyítja az alárajzolás és a körvonalakat jelző ólomfehér festések vizsgálata, ezek használatának módja Tiziano szerzőségére utal.
A lakk és a többszöri belefestés, illetve az eredeti állapot rétegeit feltáró fotók pedig láthatóvá tették az úgynevezett pentimentókat, tehát az alkotási folyamat közbeni változtatásokat, méghozzá olyanokat, amelyek a mester kezére jellemzők. Mint a restaurátorművész hangsúlyozza, ha a műhelyének egyik dolgozója vagy későbbi másoló készítette volna ezt a képet, nem ügyködik ilyesmivel. Közlése szerint hét komoly, alkotás közbeni változtatást találtak: jellemző volt ez a módszer Tizianóra, aki szerette volna, hogy valóban jó legyen a festménye.
Szent Pál figurája a képen további titkokat rejtett: a vizsgálatok kimutatták, hogy eredetileg más ruhát szánt neki az alkotó, a kezében tartott könyv is nagyobb lett volna – végül ókori római katonának öltöztetve készült el, egy kardra is támaszkodva. További érv Szent Pál alakjának egészen portrészerű, egyénített megfestése, ami arra utal, hogy valakinek a tényleges arcmása, ráadásul kimagasló tehetség keze által – a mintául szolgáló alak személyének kiderítése még további kutatásokat igényel, feltételezések szerint a megrendelő modenai herceg lehetett.
A mű háttere is rejtett titkokat, Szentkirályi közlése szerint a tisztítás után kiderült, hogy a bal oldalon, Szent Pál felett szépen megmunkált részletek találhatók, az ég kékje pedig valódi lapislazuli-pigmenteket tartalmazó ultramarinkék – ezt pedig csak nagy művészek engedhették meg maguknak. A Madonna fölötti nagy barna foltról az derült ki, hogy egy utólagos ráfestés, a feltárás után szép, reneszánsz épületrészt találtak alatta.
A mű sorsának feltárását a már említett Tátrai Vilmos és Lengyel László végezte, nagy segítség volt benne Szent Pál kardja: bár már egy 1648-as, a velencei mesterek életrajzát összefoglaló műben felbukkan az említése, ebben elég homályos az utalás, a legmeggyőzőbb érvek az 1700-as évek elejétől a modenai hercegi gyűjtemény felszámolásáig tartó több leltárkönyvben lelhetők, benne a kardra támaszkodó Pál konkrét említésével, Tiziano képeként meghatározva.
Így tehát bebizonyosodott, hogy a kevés, de erőteljes színekkel, jellemző ecsetvonásokkal megfestett, erőteljes kisugárzású festmény a mesteré, és a különböző jelekből 1540 körülre datálható. Ezután, 2005-ben szerepelt is egy kamaratárlaton a Szépművészeti Múzeum századik születésnapján, később Velencébe is kikérték egy Tiziano-tárlatra, majd Párizsban, Tokióban is járt. És bár az igazolás teljessé válása előtt néhány szakember fanyalgott, hogy „el van rajzolva”, Szentkirályi szerint pontosan a szerzőséget bizonyítja ez az érv is. Hiszen ha „tökéletes” lenne, akkor másolat volna, a mester folyamatos módosítgatásokkal, ám ragyogó színekkel dolgozott. Végül olasz Tiziano-szakértők is megvizsgálták, és ők is elfogadták a mester munkájaként – teszi hozzá a restaurátorművész.
Érdekes az összevetése a már említett dózseportréval: Szentkirályi szerint mivel ez jó tíz évvel későbbre datálható, addigra változott a kompozíciós és festéstechnikája, a színhasználata, az ilyen arcképeknél már visszafogottabban dolgozott, egyesek szerint szembetegség miatt, ám a szakember úgy véli, inkább átértékelte a művészetét.
