Kultúra

Fekete-fehér dráma győzött Velencében

Bosszúról és bocsánatról – Először nyerte el Fülöp-szigeteki film a fődíjat

Egy majdnem négyórás, fekete-fehér Fülöp-szigeteki filmdrámának ítélte a zsűri a legjobb alkotásnak járó Aranyoroszlánt a hetvenharmadik Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon. Lav Diaz rendező A nő, aki elment című filmje az első Fülöp-szigeteki alkotás, amely elnyerte a fesztivál fődíját.

Lav-Diaz
Lav Diaz az Aranyoroszlánnal. A filmet először a Berlinalén mutatták be, akkor még nyolcórás volt (Fotó: Reuters/Alessandro Bianchi)

A több évszázados gyarmati uralom alól felszabadult Fülöp-szigeteki nép harcát ábrázolja a hetvenharmadik Velencei Nemzetközi Filmfesztivál nyertes alkotása. Lav Diaz rendező a szombati esti díjátadón az Aranyoroszlán átvétele után azt mondta, a mű „a Fülöp-szigeteki embereknek, harcunknak, az emberiség harcának tanúságtétele”. Diaz filmje egy olyan nő bosszúéhségéről és megbocsátásáról szól, aki harminc évig ült börtönben egy olyan bűncselekmény miatt, amelyet nem követett el. A filmet a Berlinalén mutatták be februárban, akkor még nyolc óra hosszú volt.

A velencei filmfesztiválon húsz film versenyzett a fődíjért. Valamennyi díjnyertes alkotás a rendezői meg nem alkuvást, fantáziát, sajátos képzelőerőt, vakmerőséget és a tiszta identitást példázza – hangoztatta Sam Mendes, a zsűri elnöke.

A zsűri nagydíját Tom Ford alkotása, a Nocturnal Animals című thriller kapta. A legjobb rendezőt jutalmazó Ezüstoroszlán díjat megosztva Andrej Koncsalovszkij orosz rendező nyerte le a Raj (Éden) című holokausztdrámájáért és a mexikói Amat Escalante La Region Salvaje című (Zabolátalan térség) című filmjéért. A legjobb színésznek járó díjat az argentin Oscar Matinez kapta az El Ciudadano Ilustre című komédiában nyújtott alakításáért, a legjobb női színésznő Emma Stone lett a La La Land című musicalben játszott szerepéért.

Paula Beer német színésznő kapta a legjobb ifjú színésznek járó Marcello Mastroianni-díjat a Frantz című drámában nyújtott alakításáét.

A legjobb forgatókönyvet jutalmazó díjat Noah Oppenheim vehette át a Jackie című film forgatókönyvéért, amely Jacqueline Kennedynek állít emléket. A világ legrégebbi filmfesztiválján Aranyoroszlán-életműdíjjal tüntetik ki Jean-Paul Belmondo francia színészt és Jerzy Skolimowski lengyel rendezőt.